22. rész

Remény... visszhangoznak a fejembe Nova szavai. De mit ér, ha közben látom, hogy más emberré válik? Egy olyan világba csöppen, amit nem ismer. Nincs múltja, fél a jelentől és a jövője... elképzelésem sincs mit tartogat számára a holnap.
A másik nagy probléma: Jessie. A fiú teljesen kiborult, most, hogy Jerodnak szüksége van a segítségre. Talán féltékeny? Elejtek magamban egy halvány mosolyt erre a gondolatra. Elfogja játszani ő is, amit Jerod művelt, amikor ő volt rosszul? Hideg és tartózkodó lesz velem? Nem szól, majd hozzám csak ha muszáj és akkor is flegma és lekezelő lesz?
 Vagy talán vele kéne törődnöm, most, hogy az a bizonyos "másik" nem létezik többé? El kéne örökre felejtenem Jerodot, úgy tenni, mintha meghalt volna és úgy nézni az új jövevényre, mintha nem láttam volna még soha. Mintha nem ő védett volna meg álmaim démonaitól... ha nem tőle kaptam volna az első csókom... mintha... mintha nem szeretném. Kezeljem úgy, mint egy bajba esett idegent? Talán az lenne mindenki számára a legelfogadhatóbb megoldás.
- Adjunk neki új nevet. - bukik ki belőlem. Nova meglepetten néz rám. - Jerod meghalt. Ő bent, nem Jerod. Muszáj túl lépnem. Adjunk neki új nevet! - magyarázom gyorsan barátnőmnek. Visszapislogom a könnyeket. Szipogok egyet és nagyot nyelek.
- Jól van - sóhajt Nova. Fészkelődik egy kicsit. A nagy érzelmi válságban egyikünk sem vett tudomást a fizikai fájdalmakról. Az ülőhely nem épp a legkényelmesebb, a lábaim teljesen elzsibbadtak. Hozzá jön még a tegnapi sírástól való szörnyű fejfájás. A hasam is elégedetlenül követeli az ételt. A kiszáradás ugyan még nem veszélyeztet, de inni is kéne. Körmeim beszakadtak, letörtek. Bőröm kiszáradt és sebes. Ahogy óvatosan megtapogatom a térdem éles fájdalom hasít belém. Feldagadt és elég lila is, de zúzódáson és az ezzel járó kellemetlen érzelmeken kívül, nincsen komolyabb baja. - Van ötleted? - válaszul csak a fejem rázom és idegesen alsó, kicserepesedett ajkam kezdem rágcsálni.
- Jó reggelt! - ugrott elénk hirtelen Femina, vidám mosollyal az arcán. A lába még mindig a házilag tákolt sínben volt, de úgy látszik már kicsit sem fájt neki. Nova ijedtében felugrott, az én számat meg kisebb sikoly hagyta el. Húha... ha valódi ellenség lett volna akkor nem igazán reagáltunk jól... - Oh, bocsi. Nem akartalak megijeszteni titeket - nevetgél a lány és letelepszik mellém a pokrócra.
Világos szőke haja ugyan gubancos és oldalt vér tapasztja a lány nyakához - Vajon kié a vér? Valószínű nem a saját vére, mert elég nagy mennyiséget látok és akkor nem lenne ennyire jó bőrben a lány...- Femina frissnek és teljesen egészségesnek tűnik. A lány halvány orcáján pír tündököl. Megy vörös ajkai ki vannak ugyan szárazva, mégsem véresre rágottak, mint az enyémek. Szemei - a Nova és az én szememmel ellentétben - nincsenek kisírva és nem virítanak fekete foltok alatta az álmatlanság jeleként. Seszínű, nagy szemei érdeklődve csillognak. Szempillái barnák, és iszonyatosan hosszúak.
- Új nevet szeretnénk Jerodnak - csap egyből a közepébe Nova.
- Miért? - pislog meglepetten a szőkeség. - a Jerod szerintem - Elmosolyodik halványan. A pír az arcán átmegy vörösbe: a lány elpirult. - jó név. - fejezi be végül a mondatot és szégyellősen lesüti szemeit. Nova elmagyarázza neki és én közben ülök bambán és Femina makulátlan körmeit vizsgálgatom. egy sincs letörve, beszakadva,lerágva. Teljesen tiszták és ápoltak Vajon mi a titka?
Hirtelen erőt vesz rajtan a fáradtság. Szemeimre mintha kis köveket helyeztek volna és azok húznák ólomsúllyal lefelé. Megdörzsölöm meggyötört szemeimet és próbálok bekapcsolódni a társalgásba.
- és a Wolgen? - tűnődik Femina. Nova fancsali képét látva folytatja - Nem tetszik? Na jó. Nincs ötletem. Szerinted Lia? Mi legyen? - fordul felém, szürke szemeivel nagyokat pislog. El kezdtem törni a fejem a "jövevény" nevén. Todd, Sam, Klevis, Zafir, Urzinus... hát nem túl fényesek...
- És ha egyszerűen Anonymusnak hívnánk? - veti fel Nova. Femina elfintorodik. Anonymus? Nem is tudom... Elvére ismerjük. Ő Jerod. Csak... már nem ő az? Ennek így van értelme? Ha van is, nem sok. - Na jó - sóhajt fel a lány - akkor ezt is kilőhetjük.

- Mi lenne ha az egész neve anagrammájából csinálnánk egy új nevet? Jerod Vionem... -Bevallom kicsit meglepett, hogy Femina tudja Jerod vezeték nevét. A csaj tényleg oda lehet érte... mondjuk én nem tudtam... mégis oda... vagy is hát... igen. Valami olyasmi. - Az új név legyen Jorden Movio. - a lány arcán elégedett mosoly ült meg. Jorden Movio. Igazából tetszik nekem is ez a név. 

- Hmm... Jorden Movio? Hangzatos - mondja Nova - Rendben. Szerintem az jó lesz. - egy bólintással jelzem, hogy a név nekem is megfelel.
Felébresztjük Jessiet és elmagyarázzuk neki a névváltoztatás okát. A srác unott képpel végig hallgatta a magyarázatot, majd vállrándítás kíséretében közölte, hogy neki mindegy. Igazából Jessie nemtörődömsége kiakaszthatna, de valahogyan meg tudom érteni. Hiszen elvileg már választottam közülük és mégsem korrekt, hogy ennyit foglalkozom azzal, akit... hát akit nem. Hátborzongató belegondolni, hogy ha Jerodot választom Jessiet is meg Jerodot is elvesztettem volna. Lehet, hogy ennek így kellett történnie.

 *

Egy újabb nap. Már nem tudom hányadik napja vagyunk benn az arénában. Csak a barlangban pár napja lehetünk. Kettő-három? Az időérzékem elveszett, viszont kezd aggasztani, hogy nem tudunk kijutni a barlangból és a vizünk, élelmünk fogyóban van. Talán kitart még egy-két napig, de mit lesz utána?
 Femina átveszi Jerod... illetve Jorden ápolgatását, így nekem nem maradt feladatom. Egész nap lógatom a lábam és aggasztó gondolatokon töröm a fejem. Mit csinálhatnak otthon Biankáék? körül-belül mennyi idő, amíg mindannyian szomjan halunk? Ki lesz az első? Mi történhet most odafen? Vajon beköltözött valaki a Bőségszaruba, most hogy mi nem vagyunk ott? Mit fognak kitalálni a játékmesterek, ha a nézők megunják a műsort? Valahol biztos folynak csaták, mert egyenlőre csönd van. Vagy ez csak a vihar előtti?
Talán tegnap volt, amikor Novával észrevettünk egy lyukat a falban. Azon esetleg kijuthatnánk, de ki tudja hova vezet, vagy hogy beférnénk-e egyáltalán? Egyre több a kérdés, de a válaszokat hiába kutatom, nem találom.
Emlékszem még az igazi nevemre, de annyira lényegtelennek tartom elmondani, hogy nem Liának hívnak, hogy legszívesebben elfelejteném. Talán Jordennek szerencséje van. Nem gondolkozik azon, hogy aggódnak e miatta otthon. Nem tudja, hogy létezik az otthon. Csak azt tudja, amit elmondtunk neki, hogy itt van ebben a játékban és harcolnia kell, túlélnie. Igazából még örül is neki, hogy itt lehet, mivel úgy állítottuk be neki, hogy ez egy marha nagy megtiszteltetés és ha megnyeri akkor hősként fognak rá tekinteni. Ez persze nem így van, de mivel élő adásban vagyunk, ezért nem igazán van szólásszabadság, plusz nem szeretné egyikünk sem halálra rémíteni szegény srácot. Nincs szükségünk egy érzelmileg megtört kisgyerekre, aki nem érti miért történik vele mindez. Inkább hazudunk neki és egy bátor és büszke harcost csinálunk belőle. Mert jelenleg ez jelenti a túlélést neki és nekünk.
Tegnap az is eszembe jutott, hogy szeretem-e egyáltalán Jerodot. Mert, hogy Jordenre nem tudok úgy gondolni, az is biztos. Ő nem ugyanaz már. Jorden nem Jerod. A srác, akit mi teremtettünk. Jorden bátor, kemény, férfias, bezárkózó. Jerod érzelmes, kedves, megértő volt. Jorden hideg, és szó szerint csak szövetségesekként tekint mindannyiunkra. Femina hiába tesz meg neki mindent, a fiú nem érzékeli, hogy miért teszi. Hiába nem változott a külseje, a szemei nem úgy néznek többé. Talán csak szánalomból gondolok még mindig úgy rá, mintha szerelmes lennék belé. És mert emlékeztet Jerodra. De ő meghalt. És ez az én büntetésem. Látom és eszembe juttatja, felhánytorgatja azokat a mosolyokat, melyeket ő csalt az arcomra, az éjszakákat, amiket az ölelésében, biztonságban aludtam át, teljes nyugalomban. Ha tekintetem a szájára téved felmerengenek az édes csókok és a gyengéd érintés. És úgy érzem megint őt látom és legszívesebben visszamennék az időben, hogy megint a karjaiban tudhassam magam. De ezek csak emlékek. Fájó, de a szívemnek mégis kedves emlékek. A múltban maradnak. Vissza nem lehet hozni őket és nekem ezt muszáj elfogadnom. Ahogy azt is, hogy Jerod meghalt.
Az első napokban annyira fájt, hogy sírni sem volt erőm Egyszerűen csak ordítottam volna és éreztem, hogy belülről felemészt és szét mar a bánat.  Ha mégis sírni kezdtem nem bírtam abbahagyni, majd ezt követték a köhögőrohamok. Volt olyan nappal és éjszaka, amit sírással töltöttem. Vagy ha nem is sírtam, a barlang egyik sarkában, felhúzott lábakkal gubbasztottam. Egyszerűen nem volt erőm kiegyenesedni, vagy beszélni bárkivel. Békén hagytak. Néha Jessie jött oda és átölelt, vagy hozott valami kaját, esetleg megcsókolt. Nem tudtam viszonozni. Egyszerűen képtelen voltam a bánaton kívül más érzelem kifejezésére. Nova jött rám terített egy pokrócot, belém erőltetett egy kis vizet, vagy csak kérlelt, hogy szólaljak meg. próbáltam. többször is. De mindig némán tátogtam csak és a végén sírás vagy köhögés tört fel a torkomból. Néha Jorden is odajött hozzám. Csak rontott a helyzeten. Nem tudtam belenézni a kék szemekbe. Képtelen voltam rá.
Az alvás sem ment. Általában álomba sírtam magam, majd az éjszaka közepén, verejtékben fürödve, ordítva ébredtem a rémálmokból. De talán az álom világban még mindig jobb volt, mint a szűk és sötét barlangban.
A fejem állandóan fájt, a testem elgémberedett, a zúzódások, sebek begyógyultak lassan. A kezemet kezdtem karmolászni. Egyrészt a tétlenség lassan az agyamra megy, másrészt a testi fájdalmak talán egy kicsit segítenek.  Lassan talán tényleg kezdek belebolondulni ebbe az egészbe. Az öngyilkosságra is gondoltam már, de a többiek nem engednek olyan tárgy közelébe, amivel kárt tehetnék magamban. Fel merült a kérdés bennem, hogy ezzel tényleg nekem akarnak jót? Vagy csak plusz embernek kellek a szövetségeb. Nyilván az első a valós, mert az utóbbi napokban csak a sötétben kuporogtam, ráadásul aludni sem hagyom őket.

*

Egy újabb éjszaka. Legalábbis azt hiszem éjszaka van. Az arcomat a tenyerembe temetve meredek a sötétségbe. Lassan eljutok, arra a szintre, hogy nem gondolok semmire. Hirtelen egy hideg kéz érintését érzem  az arcomon. Ijedtemben összerezzenek és felkapom a fejem. Jessie az. Néhány falat kenyeret hozott nekem. Ugyan a gyomrom elégedetlenül korog napok óta, amikor megpróbáltam enni, kihánytam. 

- Kérlek, Lia! - suttogja remegő hangon Jessie. Fekete szemei megtörten csillognak. - Kérlek gyere vissza!