19. rész

-"Egyik haláli szituációból a másikba" - gondoltam egy kicsit ironizálva annak ellenére, hogy az ereimben megfagyott a vér. A kisebbik alak hófehér fogsorát villantotta felém és idétlen vihogás hagyta el a torkát. Valahol már hallottam ezt a vihogást. - Kim? - sziszegem a fogaim között, miközben a társa tesz felém egy lépést. Kijönnek mind a ketten a holdfényre. - Logen? - nézek a fiúra. Visszagondolok a kiképzőközpontban lezajlott eseményekre. Igazából Jerod a falnak nyomta a srácot, miközben az nem kapott levegőt, és mivel én állítottam le, úgy érzem hálával tartozik. na jó, ez egy kicsit túlzás, de akkor is megérdemelném én is a kegyelmet. Miket beszélek? Ha rám támadnak, megvédem magam. Nem könyörgök kegyelemért, mert azzal aláásnám az önbizalmamat és a büszkeségem maradék részét is.
- Nahát, rég nem találkoztunk. - mondja önelégült mosollyal az arcán Logen. - Hol a szívszerelmed? Vagy hol vannak? - nagyon felhúz, ahogy piszkál ezzel a dologgal. Elég baj ez nekem is, nincs szükségem arra, hogy szekáljanak vele.
- Jessiere gondolsz? Lesben áll és csak a megfelelő pillanatra vár, hogy beléd mélyessze a dárdáját. - kamuzom magabiztosan. A srác ijedten pillant körbe, nem hiszem el, hogy tényleg elhitte ezt... 
- Ugyan már, Logen! - bosszankodik Kim a háttérben. Egy másodpercig azért ő is oldalra sandít és nyugtázza, hogy nem fenyegeti veszély. - Egyedül van nem látod?  - veti a srác szemére.
- Ezek soha nincsenek egyedül. - fordul hátra Logen. Szememmel hátra sandítok. Mégis mennyi az esélye annak, hogy megússzam harc nélkül és el tudjak futni? Egy próbát talán megér...
Alig észrevehetően hátrálni kezdek és amikor már elég egér utat nyertem, hogy ne álljon a hátamba a kard, neki iramodok.
Azért ezek sem valami okosak... Leállnak vitatkozni, a "fogoly" meg közben nyugodtan elsétálhat.
Futásnak eredtem, de az utamba akadó faágak reccsenése nem biztosított nekem csendet. Két üldöző csörtetése vált hallhatóvá hamarosan. Azt hittem, hogy a tábor fele kezdek rohanni, de rá kellett, hogy jöjjek, hogy valószínű rossz irányba futok. 

Egyszer csak megcsúszok valamin és a földnek csapódom. Nem gondoltam arra, hogy jeges lesz az út. Amilyen gyorsan csak tudok feltápászkodok és újra futásnak eredek. 

A sötétségbe futok, vakon, fájó lábbal. Mérges felhők takarják el az égen a holdat, s bár az még harcol a fekete megszállók ellen. Végül az éjszaka ragyogó úrnője feladja, és az ég sötétségbe borul.
 Arra leszek figyelmes, hogy hópelyhek kezdenek záporozni az égből. hogy a bőrömhöz érnek, kiráz a hideg. Egyre szaporábban esnek és már el is lepték a földet. Nem természetes sebességben hullanak. Ha ilyen tempóban haladnak, pár óra múlva nem fogunk kilátni a hóból. Elvakít a zuhogó hó, így nem győzök pislogni a sötétségbe. 

Fényt áhítva hunyorgok. Elsuhanó árnyakat látok, de lehet, hogy a szemem csap be. Ropognak körülöttem a faágak. Hirtelen úgy érzem magam, mint egy olcsó horror film mellékszereplője, aki mindjárt halálát leli. Futni vágyom, de fogalmam sincs merre fussak. Nem tudom hol vagyok és fogalmam sincs merről jöttem. 

Nekem is sok eszem van... Elindulok a sötétségbe semmi fegyver nélkül... Legalább egy kést hoztam volna magammal. 

Hirtelen eszembe jut, hogy Jessie mindenkivel eltetetett egy tőrt vészhelyzetre. Megmarkolom az övemben levő fegyvert és pont jókor, mert a következő pillanatban Kim ugrik ki az egyik fa mögül és rám veti magát. Birkózunk egy darabig, a kezem utat próbál törni a tőr fele, de csak nem sikerül megkaparintanom. Kim ráül a mellkasomra és térdeivel a földhöz nyomja a vállaim. Ő azért sokkal nehezebb, mint Annabell volt. A kezében kést forgat és én alatta kapálózok. Egy erőteljes lökéssel sikerül levetnem magamról és ő hátra hőkölve megcsúszik és hátravágódik a jeges földön. Feltápászkodok a földről, de egy másik fegyver fogja át a nyakam. Logen hátulról szorítja szorosan torkomhoz a kardját. A rémülettől kővé dermedve sandítok hátra. Lassan megfordulok, hogy szemben álljak a fiúval. Amikor a szemébe nézek nem látok benne elhatározottságot vagy magabiztosságot. Fél.
Ahogy a válla fölött elnézek egy sötét alakot pillantok meg a fák rejtekében. Nem vagyok benne biztos, de mintha az alak bólintott volna egyet és előre tartja a kezeit. Valamit akar mondani, de nem egészen értem az üzenetet. A szemeim cikáznak a kiutat keresve.
- Mire vársz Logen? - kiabálja türelmetlenül Kim. - Öld már meg! Gyáva nyúl, öld már meg! - üvölti és elindul a fiú felé. Nekem csak ennyi idő kellet, hogy kitalálja mit akar az alak. Lehajolok, ezzel kibújok a kard alól és hátralépek egy lépést. Logen meglepetten engedi le a karját és én taszítok egyet rajta. Ekkor lép elő a fák takarásából a rejtélyes alak. Jerod egy dárdát hajít Logen felé, de eltéveszti a célt és a fegyver súrolja a karját, felsebezve azt. Jerod nekiront a fiúnak és egyből a földre löki. Logen hadonászik a karddal és Jerod felé suhint vele. A havazás egyre szaporábbá válik, már alig látom őket. Kim kihasználva az alkalmat, hátulról rálök a már majdnem húsz centis hóra. Kirántom az övemből a tőrt és a lány fele tartom, aki pont ezt a pillanatot választotta, hogy rám vesse magát, de a lány riadtan hőköl hátra, amint a tőr a hasába fúródott. Térdre rogy, és beteríti a vérével a hófehér földet. Ágyú dörren és én fellélegzek. Borzalmas érzés, hogy ez nyugtat meg. Egy szörnyeteg vagyok. Könny szökik a szemembe. Gyorsan letörlöm. Nem hagyhatom, hogy a közönség azt lássa, megsiratom az ellenfeleimet.

 Körül nézek. Nem látom a fiúkat.
- Jerod! - törik fel a torkomból és ijedten kezdek el szaladni. Hirtelen fájdalom hasít az arcomba. Odakapom a kezem és azt pillanatokon belül beteríti a langyos vér. Vigyázva futok, mert már így is zúzódott a csuklóm és vérzik az arcom. Hála istennek az adneralin özön és a félelem biztosítja, hogy ne gondoljak ezekre. 

Csak egy cél vezérel meg kell találnom Jerodot. 

Addig futok, amig egy lejtőhöz nem érek. Lassan próbálok leereszkedni rajta, de egy óvatlan mozdulat és megállíthatatlanul gurulok lefelé. Egy fenyőfa állja végül az utam és én oldalról neki csapódok. 

A hold közben ezüst szín sugarakat vet a csillogó, tiszta hóra. Mintha nem is erről a földről származna... a bűnnel egyenlő, ha ezt az égi gyönyört valaki beszennyezi. Irónikus, mert Kim valahol az erdőben egy vértócsa közepén fekszik, holtan. 

 Egy kicsit elszomorodon erre a gondolatra. 

Jerod! - üvöltöm kétségbeesetten. A tájat pásztázok és egy pillanatra talán a szívem is megáll, amikor egy alakot látok közeledni. Feltápászkodok és elindulok az irányába. Amikor közelebb érek ki tudom venni Nova fekete hajfürtjeit. Egyenesek, mint mindig. 

- Stewe veled van? - kérdezi zaklatottan, a hangja remeg. Megrázon a fejem, mire teljesen kiakad. 

- Gondolom Jeroddal van - jegyzem meg, de Novát ez cseppet sem nyugtatja meg. Könny szökik a szemébe és hirtelen átölel. 

- Lia, - suttogja a fülembe. - Jerodot... - csuklik el a hangja. - betemette egy lavina.