17. rész

A holnap hozhat józ és roszat, de bármi is legyen harc nélkül nem ölök és nem halok meg.
Reggel amikor kinyitottam a szeme hirtelen úgy éreztem, egy percet sem aludtam az éjjel. Jessie állandó köhögése persze jócskán rásegített erre. Szegény hajnali három körül elkezdett vért köhögni. Én hülye meg azt hittem jobban van.
Femina egész éjjel fenn volt, örködött. Én ezt segítőkész gesztusnak gondolom, hogy ki akatja vívni a bizalmunkat, de Nova meg Annabell szent meggyőződése, hogy éjszaka megöl mindannyiunkat és elmenekül. Ők sem aludtak az éjjel. Stewe és Jerod sincs valami fényes állapotban, bár talán még ők a legkipihentebbek.
- Na jó, ebből elég. - szólal meg Jerod - ti hárman menjetek aludni! Lia vigyáz Jessiere mi pedig elmegyünk vízért. Kezdünk kifogyni belőle. - Stewe és ő egyszerre indulnak el a folyó fele, ahol pár napja jártunk.
- Várj Jerod! - kapom el hirtelen a csuklóját és megint nem használom egy percig sem az agyamat. A fiú érdeklődve, de rendkívül hideg tekintettel fordul felém. - csak azt akartam mondani, - elcsuklik a hangom - hogy vi-vigyázz magadra! - egy ideges, de őszinte mosolyt villantok és várom a reakcióját. Egy pillanatra mintha megcsillanna a szeme és öröm foszlány suhanna át a tekintetén és ha volt is ilyen, hamar letörölte és visszaveszi a rideg és távolságtartó álarcot, amit Jessie óta hord. Azon az éjszakán romlott el minden kettőnk között, amikor az álom... Úgy érzem elszorul a torkom és könnyek égetik a szemem, de nem engedem nekik, hogy előtörjenek. Inkább beletúrok a hajamba és mély levegőt veszek. Nem nyugszom meg teljesen.
- Megpróbálok. - válaszol végül Jerod, de kb. olyan mintha az mondta volna "Téged mit izgat ez?" Igenis is izgat. Borzalmas érzés látni és tudni Jerod fájdalmát, de nem tehetek semmit. Egyikőjüknek sem jó ha próbálok mind a kettőjükkel törődni... Elnyeli őket a fák rengetege én meg visszamászok a fekhelyemre.
Jessie szemrehányó pillantást vet felém. Ő sokkal könnyebben kezeli azt hogy Jerodot is szeretem. Nem sértődősködik, nem hideg velem. Egy picit biztos őt is zavarja és érzi a helyzet kínosságát, de ezt nem mutatja ki felém.
Köhög egyet és közben a szája elé kapta a rongyot, ami az éjszaka folyamán elég véres lett.
Épp azon kezdenék agyalni, hogy vajon mennyi ideje van még hátra, amikor egy jéghideg kéz érinti a vállam. Ijedtemben összerezzenek és az érintés irányába kapom a tekintetem.
-Bocsi nem akartalak megijeszteni- tűri a füle mögé szégyellősen a haját Femina. Hogy lehet valakinek ennyire fehér a haja? Először arra gondoltam, hogy festett, de akkor már elkezdett volna lenőni. Nem tudtam, hogy valakinek ilyen a természetes hajszíne.
Femina leül mellém és várakozik. Valamit mondani akar?
- Van valami közted és a jóképű barnaság között? - kérdezi egy kicsit bátrabban.
- Hát nem is tudom. - Nincs semmi. Már nincs. Vagy igen?
- Csak mert az interjún... - Basszus! Az interjú. El is felejtettem, hogy az embereknek az jött be, hogy én és Jerod... - és most itt ápolgatod, ezt a másik fiút...
- Jessiet. - egészítem ki. El is feledkeztem róla, hogy ezt az egészet leadják a tévében.
- Jessiet. -Tisztáznom kell a történetet, mivel a kamerák nem vették, amikor álmomban a "másik fiú" nevét motyogtam. - Jerod szenved ettől te is láthatnád.
- Látom. De nem tudok vele mit kezdeni. Jessie beteg. Halálos beteg. Nem én tehetek erről az egész helyzetről. Egy álommal kezdődött az egész, amikor én és Jessie ugyanazt álmodtuk. Elképzelhető, hogy beszélek álmomban és Jerod azt hitte van valami köztem és Jessie között.
- De hát van is.
- Akkor még nem volt  - fakadok ki, de aztán rájövök, hogy indokolatlanul, mert Femina ebbe az egészbe csak most csöppent bele és nem tehet róla, hogy nem érti. Bonyolult is. Lejjebb viszem a hangom és mély lélegzetet veszek. - Ez az álom valami olyan kapcsolatot hozott létre kettőnk között, amit nem tudok megmagyarázni, de mégis itt van és olyan érzéseket kelt bennem, ami ellen nem tudok harcolni. - ránézek a szaporán szuszogó fiúra és kisodrok egy izzadságtól csatakod hajtincset a homlokából. Amikor visszaemelem a tekintetem Feminára egy kicsit a meghatottság és egyben a szánalom tükröződik az arckifejezésé.
- És ez erősebb, mint ami Jeroddal valaha lesz. - mondja és megfogja a kezem. - Tudom milyen nehéz, de majd megoldódik. - együtt érző pillantásától némiképp megnyugszom. - Végülis ebben is van valami jó. - a lány irtó gyorsan hangulatot váltott. Vidám és izgatott lett a hangja pillanatok alatt. - Ha ti nem vagytok együtt, akkor szabad. - kacsintott egyet és széles mosolyra húzta a száját.
- Várj egy picit...- az előbbi nyugodtságom szertefoszlott. Úgy éreztem csiklandozza a belsőmet valami és ha akarnék sem tudnék nem mosolyogni. - neked tetszik Jerod? - egy visító hangot hallattam. Kell kb. két perc, hogy rádöbbenjek, hogy ha összejönnének engem az nagyon zavarna. Jerod olyan kedves és aranyos... de Jessie vagány és vonzó. Jerod nem ezt érdemli. Nem érdemli meg, hogy folyamatosan megbántom. Talán jobb lenne neki, ha olyan barátnője lenne mint Femina. Visszahelyeztem a figyelmem Jessiere. Ha Jerod és Femina összejönnek, Jessie pedig meghal, olyan egyedül leszek, mint a Kapitóliuban. Azóta soha nem voltam egyedül és ez olyan jóleső érzés, amit képtelenség szavakkal megfogalmazni. Hirtelen csilingelő hangra kapjuk fel a fejünket mindketten. Egy hangra, amit jól ismerünk már, ami jelen esetben számomra a megkönnyebbülést jelenti. A hang egy-két fával arrébb van. Talpra ugrok és futva indulok a gyógyszerért. Jessie gyógyszeréért. Felkapaszkodom egy fűzfára és a buja, zöld lomb sűrűjében meg is kaparintom az ezüst ejtőernyős, kis csomagot. A csomag épp, hogy elfér a tenyeremben. Furcsa érzés tényleg a kezemben tartani. Ezidáig mindig csak a tévében láttam, amikor a kiválasztottnak a legnagyobb szüksége van rá. 

 Visszafutok a táborhoz. Nem nyitom ki a csomagot, csak amikor már Jessie mellett térdelek. Óvatosan lefejtem a madzagokkal hozzáerősített ezüst ejtőernyőt. Kitekerem a kör alakú tégelyt. Egy kisebb tubusos kenőcs és egy papírlap van benne. 

" Mindenből van kiút.-J" J? Ki küldhette? Biztos Jessieék mentora, de nem jut hirtelen eszembe, hogy ki is ő. Gondolom Jessiere értette. 

- Nova, - szólítom a szundikáló lányt - megjött Jessie gyógyszere. - a lány álmosan, de odavánszorog a fiúhoz. Kezébe veszi a tubust, kicsavarja, megszagolja a benne levő krémet. 

- Pfuj- jajdul fel és undorodva néz a kenőcsre. Ez nyilván sokat mondana az orvos társainak, de nekem csak egy pfujolás...  - ez egy erős fájdalom és gyulladás csökkentő kenőcs - magyarázza Nova, amikor látja rajtam az értetlenséget. - Gyorsan hat, leviszi a lázát és elkezdi gyógyítani a sebet. Remélhetőleg a köhögést is elmulasztja. - Mi az, hogy remélhetőleg? Nem biztos? - viszont amikor a seb gyógyulása beindul az nem lesz kellemes. Nekem csak egyszer lett kosztelines az ujjam, és amikor azt kezelték ilyennel, alig bírtam ki, annyira viszketett. 

- Szerintem ki fogja bírni. - mondom és Jessie fele mutatok. Jó lesz a krém - jobb híján - ez is megteszi. Csak vegyük már kezelésbe, mert az lenne a legrosszabb, ha addig halna meg, amíg mi a gyógyszerével a kezünkben cseverészünk. 

- Kend el vastagon és dörzsöld be a sebbe! -adja ki az utasítás Nova és visszaindul a fekhelyéhez. 

- Ez nem fájdalmas? - kérdezem, de nem igazán tőle, csak úgy magam elé. 

Nyomok egy keveset az ujjam hegyére az ezüstös színű kenőcsből. Hamar megcsap a kenőcs erőteljes szaga és felfordul a gyomrom. Óvatosan leveszem a kötést Jessie kezéről és akkor jön el a pillanat, amikor úgy érzem tényleg kitaccsolok. Az üszkös seb szagához képes a krém szaga épphogy kellemetlen és elviselhető. A fiú keze telis-tele van apró, vörös hólyagokkal, melyekből sárgás genny szivárog. A csuklójánál az erei feketés kéken világítanak át a bőrén. Keze a kétszeresére dagadt, lefogadom, hogy nem  tudja megmozdítani az ujjait. 

Úgy helyezkedek, hogy betudjam kenni a kezét, anélkül, hogy felébreszteném. Lassan elkezdem szétkenni a seben. Ahogy a kezem tapintja a hólyagokat az alkarján, ismét felkavarodik a gyomrom. Csak az hajt előre, hogy ettől meggyógyul és újra a régi Jessie lesz. Ahogy elkezdem bemasszírozni, a fiú vonásai eltorzulnak, arcán fájdalom jeleit látom. Abbahagyom egy pillanatra, míg ellágyulnak az izmai és újból nyugodtan szuszog. Elkezdem megint a masszírozást, ezúttal több krémmel. Jessie ugyan megint befeszített közben - láthatóvá vált a bicepsze, ami kétszer akkor a mint az én karom vastagsága - végül sikerült kezelnem. 

Az eredmény egy félórán belül látható is, a krém levitte a gyulladást és már nem gennyedzenek a hólyagok. Amikor láttam, hogy Jessie megpróbálja megvakarni a sebét, lefogtam a kezét, mire felébredt.
- Héj, - nézett körbe zavartan és kihúzta a kezét a szorításomból. - Hű, sokkal jobb. - Nézett a másik kezére és végig simított a hólyagokon. - Áh, nagyon viszket!
- Ne vakard! - szóltam rá, majd gyorsan hozzátettem, hogy miét. - A sebek csak úgy gyógyulnak meg, ha nem vakarod őket. - Megérintem a homlokát és rögtön érzem, hogy lement a láza.
Elég hideg volt ahhoz, hogy nem elég egy pulcsi. Bár a nap még sütött, már nem ért el hozzánk melegsége. Olyan volt ez az egész, mintha épp tél előtt állna az aréna. A Kapitóliumban mondjuk már betiltották a telet, mert a hideg szárítja a bőrt, de a régi könyvtárakban írnak róla.
- Lia, te remegsz! - mondja Jessie és közém tekeri az egyik pokrócot. Közben sunyiban megpróbálja egy picit megdörzsölni a sebét, hátha attól enyhül a viszketés. Közben a lemenőben levő nap erőtlen fénye, utolsó sugarait veti arcunkra. Perceken belül fél homály lesz és az erdő sötétségébe börtönöződünk.
- Ne vakard! - szólok rá. Elég rossz érzés, hogy meg kell tiltanom valamit Jessienek, hiszen egy-két évvel tuti idősebb nálam.
- De nagyon viszket.- nyafog, mint valami kisgyerek. Bár már majdnem felnőtt, ha akar vissza tud menni az óvodás szintre.
- Akkor tereljük el valamivel a figyelmed - ez egy ártatlan megjegyzés lett volna, de Jessie kacér mosolyából rájöttem, hogy ő nem fogócskázásra gondol.
- Akkor tereld el! - Húz magához a derekamnál foga, majd a tábortűz fényétől - ami az egyetlen fény forrás már - el. A bőségszaru egy eldugottabb sarkába húzódunk. Testével a falnak présel és én átkulcsolom a nyakát. - te vagy a legjobb nővérke a világon. -  elmosolyodom. Ahogy testünk egymáshoz préselődik, érzem mellkasában az erős szívverését. Az enyémet ő nem érezheti, mert már rég a torkomban dobog. Végig simít egy hajtincset, majd a keze átvándorol az arcomra. Másik kezével derekamat fogja, úgy szorít magához. Ajkaink egymáshoz érnek és megáll az idő. Legalábbis nem érzem a múlását.
 Hirtelen léptek zaja szakítja félbe a pillanatot. Tekintetem a tábortűzből látszó kis részre emelem. Stewe és Jerod jöttek vissza. Jerodnak biztos nem esne jól, ha így látna, Jessie karjaiban. Amikor visszanézek Jessiere, pár mili választja el a szánkat csak.
- Semmi nem zavarja meg a pillanatot... - mondja a szőkeség és újra összetapasztja a szánkat, de én hátrébb húzódom.
- De Jerod...
- Nem érdekel Jerod - folytja belém a szót, de közben véletlenül lever egy dobozt, ami mellettünk van A doboz leesik a földre és kiömlik belőle a tartalma.
- Shhh! - nevetek és karjaimat újra nyaka köré fonom.
- Ne zajongjak? Akkor folytassuk. - mondja és közben fekete szemeivel az arcomat pásztázza.
- Ez zsarolás - mondom halkan, de közben végig mosolygok.
 Megcsókolom. Jessie egy idő után elválik tőlem és a nyakam kezdi puszilgatni. Valami egész más érzés kerít hatalmába, mint Jerod csókjainál. Talán ahhoz hasonlítható, amit az álomban éreztem. Csak akkor nagyobb volt  a szenvedés a bezártságtól, mint az élvezet.
Jessie elkezd kihámozni a pokrócból, hogy jobban hozzám férjen, de a ruhám is elállja az útját. Lehúzza a cipzárját a pulcsimnak és a bőrömet megcsapja a fagyos levegő. De csak a testem érzi a hideget. A lelkem lángol.