Szeretném, hogy az egész egy álom legyen. Egy rossz álom és amikor felébredek Bianka ülne mellettem és adna egy forrócsokit, majd együtt nevetnénk ezen az igazán furcsa álmon.
De amikor kinyitom a szemem, hiába dörzsölöm, hiába pislogok újra és újra, rá kell döbbennem, hogy valóságban élek. Most az egyszer nem merültem el annyira a saját fantázia világomban, hogy ne tudjam megkülönböztetni. Pedig ebben az esetben érhetne kellemes csalódás, nem bánnám.
Sajgó háttal és elaludt nyakkal ébredek. A nap éppen hogy csak pislákol, az idő már szinte borús. Körbe pillantok. Először persze a mellettem alvó Jessiet veszem észre. Megint verejtékezik, a szája kicserepesedett. Biztosan lázas. A szemhéja remeg, miközben álmodik.
Jerod egy fának dőlve bóbiskol. Annabell fúvócsővel a kezében kémleli a fákat, a fáradtság szemernyi jelét sem mutatva. Stewet is látom. Pont felém fordulva alszik, legalábbis csukva tartja a szemeit, így láthatóvá válnak a szeme alatti fekete foltok, melyek kialvatlanságáról tanúskodnak. Mindemellett vöröses színű és be van dagadva: megint sírt. Most viszont egész nyugodtnak tűnik. Szegény... Talán rajta látszik meg a legjobban, hogy mennyire megviseli az aréna. Lefogyott, szemei állandóan fájdalmat tükröznek, testtartása összezuhant.
Novát keresem a szememmel, de sehol sem látom. Egy kicsit aggódni kezdek. Nyugtatom magam. Nova nagy kislány. Tud vigyázni magára. Vagy csak vízért ment... Ő már felismeri, melyik a Kosztelines víz, miatta nem érdemes idegeskednem.
Miközben nyugtatom magam, észre sem vettem, hogy körmeimmel a földet kezdtem kaparászni. Annabell ijedten kapja oda a fejét.
- Oh, Lia - sóhajt megkönnyebbülen. - én azt hittem... hogy... hogy valaki más vagy. - a hangja akadozik és remeg. Mindannyian kivagyunk fizikailag és érzelmileg egyaránt. Én is soványabb lettem, bár az inkább az idegesség, mintsem a táplálék hiány miatt.
- Pihenj le! Leváltalak. - mondom neki és a fekhelye felé bökök az orrommal. A kislány hezitál egy pillanatig, majd felkel és a hálózsákja felé indul.
Kényelembe helyezem magam és a fákat kezdem figyelni. Elég hideg van már, úgyhogy odakucorodok Jessie mellé, aki tűzforró. Lehámozom róla a pulcsiját, hátha a hűvös időjárás leviszi a lázát. A meleg ami belőle árad álmosító és rendkívül nyugtató. Többször kapom magam azon, hogy majdnem elaludtam.
Hirtelen reccsen egy faág, én meg reflexből húzom az íjat és mire felfogtam ki az, a nyílvessző már bele is állt a mellette levő fába. Csak a szerencse védett meg attól, hogy ne lőjem le a legjobb barátnőmet. Nova rendkívül ijedt arckifejezése legalább olyan volt mint az enyém. Szaporán kezdtem bocsánatot kérni és közben azon kattogott az agyam mi lett volna, ha... Szégyenérzet öntötte el az egész testem és a sírás környékezett.
- Bocsi - mondom sokadszorra Novának, aki egy kövön ülve élezi az egyik kést.
- Lia, ha nem hagyod abba a bocsánat kérést, esküszöm beragasztom a szád!- fenyegetőzik nevetve barátnőm, miközben az egyik dobozon heverő szikszalagra mutat.
- Amúgy, merre jártál? - váltok gyorsan témát, mert nincs kedvem nevetni. Nova ezt poénra fogj fel, de engem nagyon kiakaszt ez az egész és nem az a típus vagyok, aki egykönnyen megszabadul a bűntudattól.
- Letettem a közelben pár csapdát. Hátha tudunk több élelmet szerezni.
- Nem tudtam, hogy tudsz csapdákat készíteni. - nem tudom elképzelni Novát, ahogy száraz gallyból és pár levélből fabrikál halálos csapdát.
- Én csak elhelyeztem őket, Jerod csinálta. - Aha. És ez az előtt vagy után történt, hogy megírtátok Jessie gyászjelentését? El se hiszem, hogy nem tudunk rajta segíteni... Biztos van valami gyógymód, amivel megmenthetjük... - majd később megnézem őket. Velem jöhetnél. Két napja nem mozdulsz Jessie mellől. - Hahó! A srác halálos beteg! Jó hogy nem akarom magára hagyni. Néha úgy érzem ebben a táborban csak engem érdekel mi lesz vele...
- Talán igazad van. Kell egy kis kikapcsolódás - fintorgok egyet és visszaülök Jessie mellé. A vizes palack felé nyúlok, kortyolok belőle, majd Jessiebe is próbálok beleerőltetni egy kis folyadékot. Megint kicserepesedett a szája és folyamatosan izzadságban úszik. Előbb fog kiszáradni, minthogy a sebe elüszkösödne.
Mintha vihar közelegne, egyre sötétebb felhők borítják az eget. Átnézem a dobozokat, valami ponyva után kutatva, amit kifeszíthetnénk, ha elered az eső. Meg is találtam a fekete ponyvát és elkezdem felhúzni két fa és a bőségszaru közé. Azért egész jók a körülmények arénához képest. Mégis jó ötlet volt a szövetség. Emlékképek villannak be. Jerod és én a szövetségről vitatkotunk. Annabell kérdése. Az aggodalmam, hogy három helyett hat kiválsztott egy győztesi helyre... Észre sem veszem, csak amikor már elvakítanak a könnyek. Szipogok néhányat és letörlöm a könnyet az arcomról.
- Lia, - hallom Nova feszült hangját a hátam mögött. Megragadja a karom és elkezd befelé húzni az erdőbe - mutatnom kell valamit.
Egyre beljebb megyünk az erdőbem, én már vagy tíz perce nem is figyelem merre megyünk csak hagyom, hogy Nova húzzon és engedelmesen lépdelek utána. Egy kis tisztáson is áthaladunk, útközben egy folyón kellett átkelnünk. A fehér homokból ítélve, kosztelines volt.
Nova végül megáll három fa között, amik szimetrikusan alkotnak egy háromszöget. Egy ideig azon gondolkozom milyen fajta fák lehetnek, hiszen ilyet még botanikus kertben sem láttam. Szorosan fognak közre minket az ágak és ez addig ad biztonságérzetet, amíg meg nem látom, mi van Nova háta mögött.
Először egy fehér hajzuhatagot látok, majd a tekintetem ütközik egy rémült szempárral. A lány teljesen belegabajodott a hálós csapdába. Kétségbeesetten próbál kiszabadulni belőle, sikertelenül.
Ösztönösen előre lépek és a lány fele indulok, hogy kiszabadítsam. Nova elkapja a csuklóm.
- Mit csinálsz? - von kérdőre, bár nem tudom milyen jogon.
- Miért? Te mit akarsz vele kezdeni? - Ha meg akarta volna ölni, már rég megtette volna.
- Tudod, hogy gyógyító vagyok, tehát nem szabad ölnöm, csak ha muszáj. - Egy pillanatig le sem esik, hogy mire céloz a barátnőm. Amikor el jut az agyamig, érzem, hogy minden vér a fejembe száll.
- Azt akarod, hogy én öljem meg? - sziszegem. Nem hiszem el! Nem tudom elhinni, hogy Nova a gyógyító dologgal jön. Bármilyen nehéz ezt elhinnie, én sem akarok embert ölni. Érzem, hogy forr a vérem a dühtől. - Elengedem. - jelenten ki dacosan. Nagyon mérges lettem Novára.
- Még mindig nem fogtad fel? - emeli fel a hangját. - Te most az Éhezők Viadalán vagy. - tagolja lassan mintha nem érteném meg, ha normálisan mondja. - Ez nem a kegyelem színtere. - folytatja. Ez olyan jellemző. Nem akarja megölni, de a kiselőadás azért nekem jár.
- Akkor miért hívtál ide, mikor te is megölhetnéd. - Nyilvánvaló, hogy egyikünk sem akarja megölni a lányt.
- Tudod, hogy letettem az esküt. - mondja Nova egy kicsit sértődötten. Minden gyógyítónak le kell tennie egy esküt, mielőtt teljes jogú orvos lehetne belőle. Dióhéjban annyi, hogy megesküsznek, nem ártanak az embereknek csak ha nagyon muszáj. Gondolom a csapdába esett lány megölésével felrúgná a szabályokat.
- Vigyük vissza a táborba. - mondom, de közben a Nova mögötti fát tanulmányozom.
- Minek? - tekint fel rám Nova, aki eddig a földet kémlelte.
- Mind a ketten tudjuk, hogy nem öli meg egyikünk sem. Szerintem a hasznunkra lehetne.
- Ugyan már! Az első éjszaka a torkunknak esne. - rápillantok a lányra. Soványabb, mint bármelyikünk a szövetségből, szemei alatt sötét foltok jelzik a kialvatlanságot. Nem hiszem, hogy ez a lány elbánna egy Jeroddal.
- Jó kössünk alkut. - győzködöm tovább. Nem értem miért ellenkezik ennyire Nova ellene. - Visszavisszük és szavazás alá bocsájtjuk. Ha a többség úgy dönt meg kell halnia, megölöm, viszont ha élni hagyják, bevesszük a szövetségbe. - kezet nyújtok, Nova hezitál egy kicsit, majd kezet rázunk.
Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem kell egy ártatlan lány gyilkosa lennem. Egy darabig. Minden esetre a halála kitolódott. De a harc az életéért csak most kezdődik.
Kiszabadítjuk, majd megkötözzük a lányt. Fizikailag annyira ki van készülve, hogy nem is tudott volna ellenkezni. Nova visszavezet minket a táborhelyhez, közben összeszedünk a csapdákból két nyulat és egy mókust.
Sajgó háttal és elaludt nyakkal ébredek. A nap éppen hogy csak pislákol, az idő már szinte borús. Körbe pillantok. Először persze a mellettem alvó Jessiet veszem észre. Megint verejtékezik, a szája kicserepesedett. Biztosan lázas. A szemhéja remeg, miközben álmodik.
Jerod egy fának dőlve bóbiskol. Annabell fúvócsővel a kezében kémleli a fákat, a fáradtság szemernyi jelét sem mutatva. Stewet is látom. Pont felém fordulva alszik, legalábbis csukva tartja a szemeit, így láthatóvá válnak a szeme alatti fekete foltok, melyek kialvatlanságáról tanúskodnak. Mindemellett vöröses színű és be van dagadva: megint sírt. Most viszont egész nyugodtnak tűnik. Szegény... Talán rajta látszik meg a legjobban, hogy mennyire megviseli az aréna. Lefogyott, szemei állandóan fájdalmat tükröznek, testtartása összezuhant.
Novát keresem a szememmel, de sehol sem látom. Egy kicsit aggódni kezdek. Nyugtatom magam. Nova nagy kislány. Tud vigyázni magára. Vagy csak vízért ment... Ő már felismeri, melyik a Kosztelines víz, miatta nem érdemes idegeskednem.
Miközben nyugtatom magam, észre sem vettem, hogy körmeimmel a földet kezdtem kaparászni. Annabell ijedten kapja oda a fejét.
- Oh, Lia - sóhajt megkönnyebbülen. - én azt hittem... hogy... hogy valaki más vagy. - a hangja akadozik és remeg. Mindannyian kivagyunk fizikailag és érzelmileg egyaránt. Én is soványabb lettem, bár az inkább az idegesség, mintsem a táplálék hiány miatt.
- Pihenj le! Leváltalak. - mondom neki és a fekhelye felé bökök az orrommal. A kislány hezitál egy pillanatig, majd felkel és a hálózsákja felé indul.
Kényelembe helyezem magam és a fákat kezdem figyelni. Elég hideg van már, úgyhogy odakucorodok Jessie mellé, aki tűzforró. Lehámozom róla a pulcsiját, hátha a hűvös időjárás leviszi a lázát. A meleg ami belőle árad álmosító és rendkívül nyugtató. Többször kapom magam azon, hogy majdnem elaludtam.
Hirtelen reccsen egy faág, én meg reflexből húzom az íjat és mire felfogtam ki az, a nyílvessző már bele is állt a mellette levő fába. Csak a szerencse védett meg attól, hogy ne lőjem le a legjobb barátnőmet. Nova rendkívül ijedt arckifejezése legalább olyan volt mint az enyém. Szaporán kezdtem bocsánatot kérni és közben azon kattogott az agyam mi lett volna, ha... Szégyenérzet öntötte el az egész testem és a sírás környékezett.
- Bocsi - mondom sokadszorra Novának, aki egy kövön ülve élezi az egyik kést.
- Lia, ha nem hagyod abba a bocsánat kérést, esküszöm beragasztom a szád!- fenyegetőzik nevetve barátnőm, miközben az egyik dobozon heverő szikszalagra mutat.
- Amúgy, merre jártál? - váltok gyorsan témát, mert nincs kedvem nevetni. Nova ezt poénra fogj fel, de engem nagyon kiakaszt ez az egész és nem az a típus vagyok, aki egykönnyen megszabadul a bűntudattól.
- Letettem a közelben pár csapdát. Hátha tudunk több élelmet szerezni.
- Nem tudtam, hogy tudsz csapdákat készíteni. - nem tudom elképzelni Novát, ahogy száraz gallyból és pár levélből fabrikál halálos csapdát.
- Én csak elhelyeztem őket, Jerod csinálta. - Aha. És ez az előtt vagy után történt, hogy megírtátok Jessie gyászjelentését? El se hiszem, hogy nem tudunk rajta segíteni... Biztos van valami gyógymód, amivel megmenthetjük... - majd később megnézem őket. Velem jöhetnél. Két napja nem mozdulsz Jessie mellől. - Hahó! A srác halálos beteg! Jó hogy nem akarom magára hagyni. Néha úgy érzem ebben a táborban csak engem érdekel mi lesz vele...
- Talán igazad van. Kell egy kis kikapcsolódás - fintorgok egyet és visszaülök Jessie mellé. A vizes palack felé nyúlok, kortyolok belőle, majd Jessiebe is próbálok beleerőltetni egy kis folyadékot. Megint kicserepesedett a szája és folyamatosan izzadságban úszik. Előbb fog kiszáradni, minthogy a sebe elüszkösödne.
Mintha vihar közelegne, egyre sötétebb felhők borítják az eget. Átnézem a dobozokat, valami ponyva után kutatva, amit kifeszíthetnénk, ha elered az eső. Meg is találtam a fekete ponyvát és elkezdem felhúzni két fa és a bőségszaru közé. Azért egész jók a körülmények arénához képest. Mégis jó ötlet volt a szövetség. Emlékképek villannak be. Jerod és én a szövetségről vitatkotunk. Annabell kérdése. Az aggodalmam, hogy három helyett hat kiválsztott egy győztesi helyre... Észre sem veszem, csak amikor már elvakítanak a könnyek. Szipogok néhányat és letörlöm a könnyet az arcomról.
- Lia, - hallom Nova feszült hangját a hátam mögött. Megragadja a karom és elkezd befelé húzni az erdőbe - mutatnom kell valamit.
Egyre beljebb megyünk az erdőbem, én már vagy tíz perce nem is figyelem merre megyünk csak hagyom, hogy Nova húzzon és engedelmesen lépdelek utána. Egy kis tisztáson is áthaladunk, útközben egy folyón kellett átkelnünk. A fehér homokból ítélve, kosztelines volt.
Nova végül megáll három fa között, amik szimetrikusan alkotnak egy háromszöget. Egy ideig azon gondolkozom milyen fajta fák lehetnek, hiszen ilyet még botanikus kertben sem láttam. Szorosan fognak közre minket az ágak és ez addig ad biztonságérzetet, amíg meg nem látom, mi van Nova háta mögött.
Először egy fehér hajzuhatagot látok, majd a tekintetem ütközik egy rémült szempárral. A lány teljesen belegabajodott a hálós csapdába. Kétségbeesetten próbál kiszabadulni belőle, sikertelenül.
Ösztönösen előre lépek és a lány fele indulok, hogy kiszabadítsam. Nova elkapja a csuklóm.
- Mit csinálsz? - von kérdőre, bár nem tudom milyen jogon.
- Miért? Te mit akarsz vele kezdeni? - Ha meg akarta volna ölni, már rég megtette volna.
- Tudod, hogy gyógyító vagyok, tehát nem szabad ölnöm, csak ha muszáj. - Egy pillanatig le sem esik, hogy mire céloz a barátnőm. Amikor el jut az agyamig, érzem, hogy minden vér a fejembe száll.
- Azt akarod, hogy én öljem meg? - sziszegem. Nem hiszem el! Nem tudom elhinni, hogy Nova a gyógyító dologgal jön. Bármilyen nehéz ezt elhinnie, én sem akarok embert ölni. Érzem, hogy forr a vérem a dühtől. - Elengedem. - jelenten ki dacosan. Nagyon mérges lettem Novára.
- Még mindig nem fogtad fel? - emeli fel a hangját. - Te most az Éhezők Viadalán vagy. - tagolja lassan mintha nem érteném meg, ha normálisan mondja. - Ez nem a kegyelem színtere. - folytatja. Ez olyan jellemző. Nem akarja megölni, de a kiselőadás azért nekem jár.
- Akkor miért hívtál ide, mikor te is megölhetnéd. - Nyilvánvaló, hogy egyikünk sem akarja megölni a lányt.
- Tudod, hogy letettem az esküt. - mondja Nova egy kicsit sértődötten. Minden gyógyítónak le kell tennie egy esküt, mielőtt teljes jogú orvos lehetne belőle. Dióhéjban annyi, hogy megesküsznek, nem ártanak az embereknek csak ha nagyon muszáj. Gondolom a csapdába esett lány megölésével felrúgná a szabályokat.
- Vigyük vissza a táborba. - mondom, de közben a Nova mögötti fát tanulmányozom.
- Minek? - tekint fel rám Nova, aki eddig a földet kémlelte.
- Mind a ketten tudjuk, hogy nem öli meg egyikünk sem. Szerintem a hasznunkra lehetne.
- Ugyan már! Az első éjszaka a torkunknak esne. - rápillantok a lányra. Soványabb, mint bármelyikünk a szövetségből, szemei alatt sötét foltok jelzik a kialvatlanságot. Nem hiszem, hogy ez a lány elbánna egy Jeroddal.
- Jó kössünk alkut. - győzködöm tovább. Nem értem miért ellenkezik ennyire Nova ellene. - Visszavisszük és szavazás alá bocsájtjuk. Ha a többség úgy dönt meg kell halnia, megölöm, viszont ha élni hagyják, bevesszük a szövetségbe. - kezet nyújtok, Nova hezitál egy kicsit, majd kezet rázunk.
Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem kell egy ártatlan lány gyilkosa lennem. Egy darabig. Minden esetre a halála kitolódott. De a harc az életéért csak most kezdődik.
Kiszabadítjuk, majd megkötözzük a lányt. Fizikailag annyira ki van készülve, hogy nem is tudott volna ellenkezni. Nova visszavezet minket a táborhelyhez, közben összeszedünk a csapdákból két nyulat és egy mókust.
Bár még csak késő délután van, elég nagy a sötétség, mivel egész nap borult volt az ég. A többiek hamar tüzet gyújtottak, amit messziről ki lehet szúrni. De mi megtehetjük, hiszen mi hatan vagyunk és még ha valaki ránk is támadna, nagy valószínűséggel nem tudna legyőzni. Azt pedig senki nem tudja, hogy Jessie - az egyik legjobb harcos - éppen haldoklik.
Amikor ,megérkezünk, Jerod fut oda hozzánk elsőnek.
- Hol voltatok? Egész délutánra eltűntetek. - először észre sem veszi a megkötözött lány, de amikor rápillant kiül az arcára az őszinte döbbenet. - Hat ő meg? - hebegi.
- Egyikünk sem akarta megölni, így szavazással eldől, hogy bent lehet-e a szövetségben - magyarázom gyorsan neki.
- Nem értem, hogy engedhetnénk be bárkit is a szövetségbe - mormogja az orra alatt Nova, de mivel itt áll nem messze tőlem, tisztán hallom mit mond.
- Mi a neved? - fordul a lányhoz. Bizonyára ő is hallotta Nova megjegyzését, de nem törődik vele, így én is követem a példáját és elhessegetem a gondolatot, hogy leálljak veszekedni barátnőmmel.
- Fe-femina - dadogja a lány. Eléggé rémült képet vág, mondjuk megtudom érteni miért. Csak abban bízok, hogy bekerül.
- Hívjuk össze a többieket és szavazzunk! - mondja türelmetlenül Nova. Én közben megpróbálok egy biztató mosolyt küldeni Femina fele, kevesebb sikerrel. Szegény lány annyira el van veszve a saját félelmében, hogy tekintetét a földre szegezi és kerül minden tekintetet.
Szólunk a többieknek és elmagyarázzunk mindent. Stewe tekintetében most látom először, hogy valamit helyesel, amit tettem, azóta, hogy megismertem. Eléggé magának való srác. Vagy csak engem nem bír ennyire? Az lehetséges... Annabell arcán ezzel szemben undort fedezek fel. Jessie is magánál van annyira, hogy felfogja, mi történik körülötte.
- Ki kezdi? - kérdezem végül. - Nova és az én szavazatomat már tudjátok.
- Szerintem tévedsz Lia. - szólal meg először Annabell - Ő az ellenségünk és nem vehetünk be akárkit a szövetségbe, hiszen a viadal nem erről szól. Szerintem meg kell halnia.
- Ez őrültség! - csattan fel Jerod - Miért mi döntünk egy ember életéről? Hogy élhet vagy meg kell halnia? Én tartózkodom. Nincs jogunk ehhez. - Jerod megint megmutatta, hogy jószívű és kedves. És valahol igaza van. Nincs jogunk eldönteni ki élhet és ki nem. És ez a normális életben nem is fordulna elő. De az arénában nem élnek azok a törvények, amik kint. Itt igenis szavazással lehet dönteni élet vagy halál között.
- Szerintem - köhög bele a mondatba Jessie. Egy darabid köhög, majd fáradtan dől hátra. Szegény múlt éjszaka is állandóan köhögött. - ha eddig túl élte, hasznunkra lehet. - Én is így gondolkodtam! Ez is bizonyítja mennyire összeillünk Jessievel. Egy rugóra jár az agyunk.
- Ha jól számolom - mondja Nova elégge száraz hangsúllyal, - kettő-kettő. Ezek szerint rajtad áll. - Stewe felé fordul. Úgy láttam ő és Nova nagyon jóban lettek. Bár Nova nem beszélt róla, vagy hogy lenne köztük valami.
- Hát, - Stewe haboz. - Jeroddal értek egyet...
-Nem tartózkodhatsz te is! Akkor egyenlő lesz az állás. - vág bele Annabell.
- Úgy értem, abban van igaza, hogy nem így - szavazással - kéne eldönteni, hogy ki élhet. Én biztos nem fogok arra szavazni, hogy meg kell halnia. - fejezi be végül és nekidől egy fának.
Odamegyek Feminához és eloldozom. A lány félénken lesüti a szemét és a földet bámulja.
- Kö-köszönöm, amit értem tettél. - a hangja remeg. A kezeit dörzsöli ott, ahol megkötöztük. Rámosolygok és ő - bár elég félénken - viszonozza.
- Hidd el, Nova általában nem ilyen. Csak ő is fél és... - igazából nem hiszem, hogy Nova megölte volna Feminát, ha ott hagyom az erdőben és visszajövök a táborba.
- Persze. Megértem. Hiszen erről szól ez az egész- Lehet, hogy naiv vagyok, de Femina elég jószívűnek tűnik. Nova megakarta ölni- vagyis öletni - ő mégsem fogad bosszút, vagy ilyesmi.
Adunk az újlánynak egy hálózsákot, hiszen egész nap elég hűvös volt és, ahogy esteledett csak tovább csökkent a hőmérséklet.
Bebújok Jessie mellé, aki már alszik, viszont tűzforró az egész teste és érzem rajta hogy rázza a hideg. Talán a hideg időjárás jót tesz és leviszi a lázát.
Addig idegeskedem, míg a tenyeremből ki nem buggyan a vér a belemélyesztett körmöktől. Az ökölbe szorított kéz nem épp a lehmegfelelőbb szorongás levezetés.
Remélem a nézők ma elég izgalmat kaptak Femina ügyével, mert ha a műsor unalmas, ránk szabadítanak valami vérengző vadállatot vagy mutánst, ami most a legkevésbé hiányzik.
Még a Jessieből áradó forróság sem tud megnyugtatni. Jobban örülnék ha ketten fáznánk, de legalább egészségesen.
Végül vagy egy óra aggodalmaskodás után ideges álomba merülök.A holnap hozhat jót és rosszat, de bármi is legyen harc nélkül nem ölök és nem halok meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése