11. rész

Annabell, mint utólag megtudtam, a kislány neve. Az ártatlanság megszemélyesítője. Tej-szőke haj, tengerkék szempár, vékony, törékeny testalkat. Főleg egy angyalkára hasonlít, de azt mindenki tudja, hogy angyalkák nem nyernek viadalt. Nem azt mondnom, hogy nem fog neki sikerülni, hanem azt, hogy nem minden a külcsín. Ahogy a régen éltek mondták: Ne ítélj a külső alapján, az a fontos ami belül van... ezek közhelyek persze, de mindenki tudja, hogy ez igaz. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy nála a belső jobb, vagy rosszabb mint a külső.
Jerod kővé dermedve ül mellettem. Az arca, mint a fal. Senki nem számított rá, hogy Annabell nála jobban teljesít. Vagy Jessienél. Pláne nem mindenkinél.
Octavia zavartan nevetgél, látva, hogy egyikünk sem repes az örömtől, habár nem értünk el rossz eredményt. - Igazán jól teljesítettetek, srácok...- mondja stylisztom és közben mosolyogva megszorítja a kezem. Jerod megfeszült mellettem, majd felállt és kirohant a nappaliból.
- Várj, Jerod!-indulok utána. Átrohanok a folyosón, ami most szűkebbnek tűnik, mint máskor. Hallom a nappaliból kiszűrődni Peeta fojtott sóhaját és, ahogy Koraline a bálról kezd el csacsogni. Megyek tovább a végtelennek tűnő, sötét lila folyosón. Most szűk és sötét. Leginkább számomra egy csatornához hasonlít. Ugyan csak egyszer jártam tényleg lent, de arra élénken emlékszem.

 Talán egy éve, az osztályom tárlat vezetést nyert egy pályázaton. A kirándulás célja, "hogy az ifjúság is megismerje a Kapitólium bélrendszerét". Más szóval, eltölthettünk egy egész napot a napfénytől távol, egy bűzös alagútban, hogy azt figyeljük, miként vezetik el a szennyvizet. Igazából nem volt rossz kirándulás, mert Novával és még néhány osztálytársammal jól eltöltöttük az időt, egy darabig. Wil, egy türkizkék hajú fiú ötlete volt, hogy menjünk el viccből az elágazás másik irányába. 

- Úgysem lehet semmi bajunk... ez egy csatorna rendszer. Max patkányokkal találkozunk. - mondta Wil és közben fintorgott, jelezve, hogy ez a kirándulás halál unalmas és menjünk inkább. 

 Nem is tudom miért mentem már bele. Talán mert a túravezetés tényleg unalmasabb volt mindennél, vagy mert követtem Novát mindenbe... Igazából nem is lényeges. Tehát elmentünk a másik irányba és hamarosan persze már nem is tudtuk, merről jöttünk. Wil váltig állította, hogy ő pontosan tudja, hogy hol vagyunk, de ez biztos kamu volt. Eltévedtünk, de egyedül kellett visszatalálnunk, lehetőleg az előtt mielőtt feltűnik a hiányunk. Sötét volt, hideg és ijesztő minden. Eddigi életem legrosszabb élménye volt.
Persze belegondolva, hogy néhány nap múlva rákényszerülök arra, hogy emberek- sőt gyerekek -  gyilkosa legyek, tudom, hogy  az az éjszaka nem az utolsó rossz élmény.

Lassan lépkedtem Jerod szobája felé. Nem bírom a szűk, sötét helyeket. Mint egy molylepke, megyek Jerod szobájából kiszűrődő fény irányába. Nem tudom elképzelni, Jerod min húzta fel magát ennyire. Nyilvánvalóan versengő típus. Talán az zavarta, hogy a kislány vagy én többet kaptam nála. Vagy, hogy ő nem akarta bevenni Annabellt a szövetségbe, mert olyan emberek kellenek, akik megtudják védeni magukat. Annabell megtudja. Egy picit én is szégyellem magam, hogy azt hittem nekem kell majd megvédenem őt. Lehet, hogy az arénában pont fordítva fog történni? Kopogok. Nem, dörömbölök Jerod szobájának ajtaján.Gyakran kalandoznak el a gondolataim és nem figyelem mit csinálok...
- Gyere be! - hallom belülről Jerod hangját. Óvatosan benyitok. Jerod az ágyán fekszik.
- Jerod, - kezdem egészen halkan. Közben odamegyek az ágya mellé és leülök a szélére. - mi baj van? - érintem meg a vállát. Az érintésemre egy kicsit összerezzen, ahogy én amikor a pontozás elött megszorította a kezem. Megfogta a karomat és átlendített a másik oldalára, így már én sem ültem. Oda fordult hozzá és kisöpört egy hajtincset a szememből.
- Már nincs semmi baj. Itt vagy velem - mondta és közelebb hajolt. Én még egy kicsit sokkolva voltam, mert most először éreztem, hogy Jerod milyen erős. Eddig is tudtam, hogy képes felemelni, de ez az akciója teljesen letaglózott. Ilyen erővel, akár Bredet, egy nagy fekete bőrű kiválasztottat is le tudna fegyverezni, ahhoz képest, hogy a srác vagy két méter és csupa izom.
Eközben Jerod közben még közelebb hajolt és már csak pár centi választotta el a szánkat. Ha jobban belegondolok, nagyon szeretem Jerodot, de nem biztos, hogy készen állok. Jerod egy évvel idősebb nálam, biztos jól csókol, de lehet, hogy nem ez alegmegfelelőbb pillanat erre. -Ahogy ő még közelebb hajol egy picit megrémülök. - Ha most nem akkor soha! gondolhatnám, de ilyesztően gyorsan történnek az események. Nekem ez gyors. Sosem éreztem, így egy fiú iránt, mégsem tudom megtenni. Összeszorítom a szemem. Már érzem Jerod forró lehelletét. Várom, hogy az ajkaink egymáshoz érjenek.
 A fiú ajka néhány másodperccel azután ért az enyémhez, hogy sokadszorra is megjegyezte magamban, hogy nem állok készen erre. Teljesen másra számítottam. Féltem az ismeretlentől, de kellemesen csalódtam. Miután hozzám ért lassan lazultak el az izmaim, ökölbe szorított kezem felengedett, szememimet már csak lehunyva tartottam, nem szorítottam össze. Lassan felültünk, majd újra visszadőltünk az ágyra. Magára húzott. Abban a pillanatban megijedtem, hogy átlépek vele egy olyan határt amit még nem alarok. Hogy többet akar egy szimpla csóknál. Féltem, hogy nem érti meg az érzéseim.

-Ő nem olyan... - nyugtatgattam magam, de a szorongás bennem maradt. Ez a bizonytalanság, aggodalom kiülhetett az arcomra, ez abban nyilvánult meg, hogy Jerod kinyitotta a szemét, a tekintetünk találkozott, majd hirtelen elvált tőlem.

- Baj van? - kértedte, az arcomat fürkészve. Annyira zavarba jöttem, hogy hirtelen nem is tudtam megszólalni. - nem kell ha nem akarod... - folytatja, de ekkor már nem nézett a szemembe. A szobában félhomály uralkodott, de még így is jól láttam, hogy elvörösödött. Hirtelen mentegetőzni akartam és miután megmagyaráztam neki mi zajlik bennem, elsüllyedni szégyenemben, visszikullogni egyedül a szobámba és magányosan aludni el. Egy borzalmakkal teli világba csöppenni amint álomra hajtom a fejem. Érezni a hiányát, de őt nem. Nem védene meg senki arra a csöpp időre sem, amíg megteheti. Amíg van rá alkalmam. 

 A gondolat menetből felébredve rájöttem, hogy akkor összetörnék: más megoldás kell.

- Hát... nem csókolsz valami jól - mondom egy félig "kacérkacsintós" félig "állenézős" mosoly keretében. Láttam rajta, hogy meghökkent. Aztán felbátorodva közeledett újra felém.

-Megy az jobban is. - villantotta rám a sármőr mosolyát és hozzá érintette az orrát az enyémhez. Már nem annyira ijedtem meg a közeledésétől és átadtam magam. Megadóan csókoltam, de bem tudom tagadni, hogy élveztem is. Többször mosolyogtam bele a csókba, ami végtelen percek sokaságának tűnt. De nem bántam. A kély és az izgatottság vezérelt. Bizsergés öntötte el a testem. Beletúrtam a hajába, ő végig simította a hátam. De ezen kívül nem történt semmi.  Jerod nem tolakodott. A második csóknál már éreztem a bizalmat magamban, amit iránta táplaltam. Éreztem a forróságot, ahogy izzik körülöttünk a levegő. Éreztem rajta, hogy nem tenne olyat, amivel nekem fájdalmat okoz.

- Jerod, holnap lesz az interjú. - kezdem. - valamivel elő kéne állnunk. Jerod rám nézett és felvonta a szemöldökét.
- Válaszolunk a kérdésekre és majd az arénában megmutatjuk magunkat- vonta meg a vállát. Majd átölelt és engem a testéből áradó melegség nyomott álomba.