8. rész

Majdnem elestem, és Jerodnak kellett megfognia, hogy hátra ne vágódjak. Nova. Tényleg itt van. Annyira el voltam foglalva a saját dolgaimmal, hogy nem is feltételeztem, hogy a legjobb barátnőmet kiválasztották. Elönt a szégyen, mert egyáltalán nem is érdekelt engem, hogy vele mi van.

 Észre vett. Gondolom, nem volt nehéz, hiszen az előbb majdnem hanyatt estem. Nova nem lepődik meg. Látszik rajta, hogy már tudott a dologról. És azt is feltételezhette, hogy én még nem tudom. Novánál jobban senki nem ismer, így neki nem nehéz kitalálnia, hogy álmodozom és nem veszek tudomást a többiekről, amíg nem múlik rajta az életem.
 Lassan, kimérve sétál oda hozzám. Az arca hideg. Mintha nem az a mindig mosolygós, divat őrült lány állna előttem, mint akit én Novának ismertem. Végig mér. Egyre ingerültebb leszek, nem tudom miért, de zavar, ahogy Nova szemei lassan ellenőrzik minden porcikámat.

- Szia Lia... - mondja nekem egy pici szemrehányással a hangjában - és te biztos Jerod lehetsz - szélesen elmosolyodik és Jerod felé nyújtja a kezét. A fiú tétovázik, majd bizonytalanul elengedi a kezem, mintha attól félne, hogy ha elenged összeesek. Ahogy kezük összeér indokolatlan féltékenységet érzek. Nem akarom, hogy hozzáérjenek. Még Nova sem.
 Rá ébredek, hogy milyen szánalmas vagyok. Nem csak féltékeny vagyok, de a legjobb barátnőmre...
- Lia, Jerod - néz kettőnkre Nova. - ti jó barátok vagytok nem? - megint szemrehányó pillantást vet rám. Utálom ez az egészet! Nem akarok kiképzésen lenni. Nem akarom, hogy Nova itt legyen.
Nova, Jerod, én... Rádöbbenek valamire. Az éhezők viadalát csak egy ember nyerheti meg. Erre jelen pillanatban hárman is vagyunk. A vonaton még mindennél előbbre valónak tartottam, hogy ÉN fogom megnyerni a viadalt. Aztán jött Jerod és mindent összekavart. Régen kizártnak tartottam, hogy így fogok érezni valaki iránt, de most két nap alatt sikerült. Hihetetlen milyen hamar szerelembe lehet esni...
És most itt van Nova, aki ellentétben azzal, hogy általában segíteni szokott, most megnehezített mindent.
 Hányingerem van. Valaki hármunk közül meg fog ölni kettőt vagy hármat. Ha az egyikünk túl éli, úgy éli túl, hogy a másik két ember meghalt. Persze nekem a legrosszabb ez. Hiszen Novának csak én vagyok itt és Jerodnak is, de én mind a kettőjüket szeretem s nem akarom elveszíteni. Ha én nem nyerhetek, mindenképp azt szeretném, hogy az egyikük legyen a győztes. Szédülni kezdek. És egyre gyorsabban veszem a levegőt. Ha az egyikük a szemem láttára halna meg, ebbe belegondolni is borzalmas...
 Sötétség. Egy virágokkal teli réten ébredek. Vajon hogy kerültem ide? Biztos elájultam... de miért hozhattak ide? Végül is nem rossz itt, sőt igazából kellemes. Nem forró a levegő, az ég olyan kék,amilyennek elképzeltem. Végig simítom a füvet  a tenyeremmel. Igazi fű és nem olyan műanyagból gyártott mint a Kapitóliumban. Egy madár csicsereg valahol. Körül nézek, hátha meglátom a jószágot. Meg is pillantottam az egyik fa ágán. Egészen apró, zöldeskék madárka ül az egyik ágon és monoton hangon ismételgeti ugyanazt a dallamot. Egy lassan csordogáló patakhoz érek. Belemártom a kezem a patak csillogó vizű medrébe. A vize kellemesen hűs, s a benne cikázó halak színkavalkádja lélegzetelállító. Van valami ebben a helyben, ami semmiről nem mondható el, ahol eddig jártam. Nyugodt, csendes, tökéletes. Túl tökéletes. Túl abszurd. Túl irreális. 

Ekkor kinyitom a szemem. Megint eltévedtem a saját világomban és csak akkor esett le, hogy csak álmodom, amikor már fájó volt az ébredés. Lehet, hogy az általam kitalált világ beszippantott és lassan nem találom a helyem a valóságban... A tudat, hogy örökké ott élhetek émelyítő. De még is ezt kívánom. Bár ne kéne visszatérnem ide soha többé. 

Lehet, hogy a halál valami ilyesmi világba röpítene. Ahol nem aggódnék többé. A halálban együtt lehetnék Jeroddal és a legjobb barátnők lehetnénk Novával. Nem kellene, hogy ellenségem legyen az összes kiválasztott. 

 Hirtelen érdekes gondolataim támadnak. Azon gondolkozom, hogy a halál mennyivel több jót tartogat, mint az élet.

 Valaki néz. Egyre csak bámul és le sem veszi rólam a szemét. Lassan felülök az ágyamban. Vagyis abban a kórházi ágyhoz hasonló fekhelyben, amiben ébredtem. A karomból egy cső áll ki. Biztos benyugtatóztak, csak azt nem tudom miért. Körbe nézek és először nem is veszem észre Peetát, aki az egyik sarokban gubbaszt és engem figyel.

- Jesszusom, Peeta nagyon megijesztettél - rezzenek össze, amikor észreveszem. Vajon mióta lehet itt? Peeta elmosolyodik. - mi történt? - kérdezem a karomból kiálló csövet tapogatva. Peeta mintha csak arra várt volna, hogy megkérdezzem megnyom egy gombot és az egyik hófehér falból egy képernyő rajzolódik ki. 

 Lejátszanak egy felvételt. Én, Jerod és Nova vagyunk rajta. Beszélgetünk. Egyszer csak - gondolom mikor tudatosul bennem, hogy hárman vagyunk egy győztesi szerepre - nagyon elsápadok. Megfeszülök Jerod mellett és  alig észre vehetően remegni kezdek. Majd leereszkedek a földre és összegömbölyödve lefekszem, a fejem a térdemre hajtva. 

 Jerod és Nova kikerekedett szemmel figyelik az eseményeket. Jerod reagál először. Lehajol és valamit a fülembe suttog. Próbálok visszaemlékezni a szavaira, de csak sötétség, kétségbe esés, ezek, amiket érzek, látok. 

 Majd egy csapat szanitéc jön és a karokba döfnek egy fecskendőt, amitől megfeszült izmaim elernyednek. 

 Kérdően Peetára nézek. Hiány érzetem van, de azt nem tudnám megfogalmazni ,hogy mit hiányolok. 

- Ismered Johanna Mensont? - kérdezi a mentorom. Bizonytalanul bólintok. Persze, hogy ismerem. Egy osztály kiránduláson abba az arénába látogatunk, amiben ő nyert. Abban az évben egy tizedik körzet beli lánynak szurkoltam. Sajnos a lány összefutott a hivatásosak szövetségével. 

Emlékszem Novát teljesen lenyűgözte Johanna sminkje és ruhája. Én ellenben, csak egy csini cuccokba öltöztetett elkeseredett lányt láttam benne. Viszont a levelekkel és virágokkal díszített ruhája be kell vallani igazán imponáló volt számomra is. - remek. - mosolyodik el Peeta és látom rajta, hogy ötlete van. 

- Játsszam a lányt, aki beleőrült a kiválasztottságba? - kérdezem, mikor összeáll a kép. Peeta szeme felcsillan. Bólint. 

 A kérdés: Kiben bízhatok meg annyira, hogy elmondjam? Peeta. Jerodban már nem vagyok annyira biztos, hogy értékelné, de az 100%, hogy ha nem mondom el, akkor nagyon dühös lesz. Nova az ellenségem. Vagyis a vetély társam. Vagyis lehetne a szövetségesem. Mert a barátom...