- A verseny társaitok pont ugyanolyan irigykedve néztek, mint amikor én és Katniss voltunk a sztárok...- mondja nevetve, majd megnyomja a hatos gombot. Az üveg lift nem nagy újdonság, de a kilátás belőle mindig rendkívüli volt. Jerod valamiért nagyon elpirult, bár lehet, hogy csak elfáradt a sok ácsorgástól, vagy ilyesmi - persze a pirulásának teljesen más oka van,de ez csak a lift ajtóból kilépve tűnik fel- . Amikor kiszállok a liftből veszem észre, hogy Jerod fogja a kezem. Biztos akkor fogta(m) meg, amikor leszálltunk a szekérről és ő segített lemászni. Hirtelen ki akarom rántani a kezéből az enyémet, de ez elég bunkón venné ki magát, így egészen addig kéz a kézben sétálunk,amíg meg nem mutatják a szobáinkat.
A szoba pont ugyanúgy néz ki mint amilyen a vonaton volt. Gyorsan lefürdök és elindulok felfedezni a lakosztály többi részét. Egy felsőbb részen van az étkező, oda egy keskeny kis csigalépcső vezet. Jerod szobája az enyémmel szomszédos és van ott még egy-két szoba, amiben nem tudom kik laknak, talán az avoxok. Még sosem találkoztam avoxxal. Nekünk csak annyit kell tudnunk róluk, hogy súlyos bűnt követtek el és kivágták a nyelvüket. A viadalokon ők szoktak lenni a szolgálók, bár nem tudom, hogy most is ez lesz-e a helyzet. Azért elég hát borzongató ez az egész. Megint a halálon gondolkodom, de már nem is a sajátomon, hanem Jerodén. Gondolom nem én vagyok az egyetlen a kapitóliumiak között, aki nem ért semmilyen fegyverhez. Amikor fel eszmélek, az ágyamon ülök és egy papír zsepit nyomkodok a szememhez. Mi a fene bajom van? Ez a srác az ellenfelem lesz az arénában, nem eshetek bele. Hihetetlen, hogy pont vele kellett összekerülnöm, pedig akár jó barátok is lehettünk volna, de nem itt és nem most... vagy többek is? A kéz fogáson gondolkodom és, hogy nem engedett el amíg meg nem állt a kocsi. Újabb és újabb zsebkendőt veszek elő és dobom el, amikor már elázott a könnyeimtől. Nem is ismerem igazán őt és mégis beleszerettem. Ez lehetséges? Persze, hogy lehetséges. Szerelem első látásra - azt hiszem így hívták a múltban... De én még csak nem is először szerettem bele. Talán nem is belé, hanem a tetteibe vagyok szerelmes? Mit csinált egyáltalán? Megfogta a kezemet, elkapott és nem engedett el. Borzalmas ezekre a dolgokra gondolnom és megint úgy elmerülök az ön sajnálatban, hogy nem veszem észre, hogy nincs több zsepi és a doboz üres alját karmolászom.
- Ebből elég!- kiáltok fel. Aztán észreveszem, hogy saját magamban kiáltottam, amit feltehetően kint is hallottak. De gondolom a kiabáló kiválasztottak nem ritkák errefelé, úgyhogy beszélek magamban tovább- lehet, hogy el kellene mondanom neki, hogy mi a helyzet?! De lehet, hogy ő inkább kínosnak érzi a helyzetet, mintsem romantikusnak... Na jó, ne agyalj csak tedd meg. Mond el neki! - betrappolok a fürdőbe, és megmosom a szemem, majd egy kis arc ápolót kenek rá, ami szinte rögtön eltünteti a sírás nyomokat.
Jerod szobája felé veszem az irányt és bekopogok, ami inkább dörömbölésnek sikerül. Jerod hangját hallom, gondolom azt kiabálja, hogy szabad, de alig érteni. Benyitok. Jerod éppen a pólóját veszi fel és megvillan kockás hasa. Felém fordul és látszik rajta, hogy meglepődik, de aztán végül elmosolyodik, amitől én meg elpirulok. Leül az ágyára és int, hogy üljek mellé. Egy picit habozok, mert zavarba jövök, de végül leülök. Egy darabig csendben ülünk és én el is felejtem, hogy miért is jöttem és csak bámulok a szép kék szemébe. Végül ő töri meg a csendet:
- Nos, mi újság? - kérdezi, mire én megint elpirulok, mert én jöttem át és végül csak bámultam.
- Én... csak...- hebegek, mint akinek elment a maradék józan esze is. Jerod meg csak néz rám. Szép kék szemei kérdően bámulnak rám. Mit csinálok itt? Mit akarok neki mondani? Hogy szerelmes vagyok belé és nem akarok ellene harcolni? Ezt nyilván nem mondhatom... vagy igen? - én azt akartam mondani, hogy mindjárt vacsora és ha akarsz egyél velünk... - kamuzom. Mondjuk az is igaz, hogy mindjárt vacsora, de... Ahhh.. Miért ilyen nehéz elmondani neki? Valahogy az az érzésem, hogy túlbonyolítom az egészet. Egyszerűbb lenne kimondani és elszaladni utána, mint hogy gondosan megtervezem, aztán majd jól beégek. Jerod remélem azért elhitte a mesémet a vacsiról és nem lát át rajtam.
- Csak ezért jöttél ide? - közelebb hajol és mélyen a szemembe néz - A vacsora miatt? - sosem voltam túl meggyőző színésznő és hazudni sem tudtam jól. Persze három nap alatt még kitanulhatom. Az interjúk során úgy is kamuznom kell és ehhez elengedhetetlen egy kis színészi jártasság. Megint elkalandoztam. Ez az én bajom. Állandóan álmodozom és közben nem figyelek a körülöttem folyó eseményekre.
Jerod még mindig elég közel van, hogy jól láthassa mennyire elpirultam, de most már egy kicsit elbizonytalanodik. - A kézfogásról van szó? - szegezi újra nekem a kérdést. Persze, hogy arról. Azóta csak ez jár a fejemben, de minden rossznak van valami jó oldala. Nem agyalok a rám váró szörnyűségekre. Mivel úgysem tudom átverni, mert minden tükröződik közvetlenül az arcomról, ezért bólintok, hogy arról. A kézfogásról, amit én észre sem vettem. A kézfogásról, ami bárki másnak feltűnhetett, de én mégsem érzékeltem. A kézfogásról, ami most a legfontosabb dolog az életemben és ennek őszintén örülök.
Jerod meg sem lepődik vagy ha igen elég jól leplezi. Mintha a megkönnyebbülés jeleit vélném felfedezni, de ezt is gyorsan letörli és kihívó ábrázatot ölt. Rám kacsint és kacéran vigyorogva mondja:
- Akkor majd vacsi után találkozunk- és ezzel kimegy a szobából, annak ellenére, hogy ez az ő szobája. Gondolom az étkezőbe megy. Én meg csak ott ülök és elképedve bámulom az ajtót, ahol távozott. Próbálom mérlegelni, hogy szórakozik csak velem vagy komolyan beszélt.
Végül azt láttam a legjobbnak, ha kimegyek enni. Jerod engem bámult, de én próbáltam kerülni a tekintetét. Ezt azzal indokoltam magamban, hogy a kaja eltereli a figyelmem. Lassan kaptam be és rágtam meg a falatokat, de ezzel minden tekintetet magamhoz vonzottam.
- Igazán csodálatosak voltak a ruhák - próbálok bekapcsolódni a beszélgetésbe. - Nem igen látni ilyen nagyszerű darabokat. Ti magatok terveztétek vagy kaptatok segítséget? - kérdezem. Lehet, hogy a bókjaim eltúlzottnak és nem valami őszintének hatnak, de a kapitóliumi emberek ezzel nem sokat törődnek. Túl nagy- képűek, hogy azon agyaljanak, hogy őszinte-e a vélemény. A témáról naphosszat tudnának fecsegni a stylistok. Mondjuk ezután nem igen mondok semmit csak akkor, amikor valaki személyesen hozzám intézi a kérdését. A vacsora hamar véget ér bármennyire is akarom, hogy hosszabb legyen.
Azt mondjuk nem tudnám megmagyarázni, hogy miért akarom, amikor nem rég még a kézfogásról álmodoztam, ami most megismétlődhet.
Jerod békén hagy. Biztos észre vette, hogy kerülöm a szemkontaktust vacsora közben és tudomásul vette, hogy nekem ehhez idő kell. Bemegyek a szobába, de nem telik bele tíz perc sem már is rám tör a klausztrofóbia. Kirohanok a nappaliba, ahol Peeta a bevonulás ismétlését nézi. Eszméletlen jól festünk. Főleg Jerod...
Lehuppanok Peeta mellé a kanapéra. Ő kedvesen rám mosolyog.
- Peeta, kérdezhetek valamit? - kérdezem, mert most tűnik fel, hogy a hírek szerint ő nem támogatta a viadal megrendezését, de mégis mentor és érdekel mi az oka ennek.
- Persze. Kérdezz bármit. - mondja magabiztosan.
- Nos, miért vállaltad a mentori szerepet? Mi úgy tudtuk ellenezted a... - félbe szakít
- Igen valóban elleneztem, de tudod Katniss miatt. Ő kért meg rá, hogy vállaljam a mentorságot. Eléggé meggyőző tud lenni. - mondja, bár szerintem a meggyőzőség róla jobban elmondható. - És amúgy is kellett valaki, aki vigyáz rátok - mondja, majd feláll és kisétál, még a sarokról visszakiált - Jó éjszakát!
Holnap kezdődnek a kiképzések. Jobb, ha alszom egy kicsit, mielőtt szembe néznék azzal, amivel eddig nem mertem.
- Ebből elég!- kiáltok fel. Aztán észreveszem, hogy saját magamban kiáltottam, amit feltehetően kint is hallottak. De gondolom a kiabáló kiválasztottak nem ritkák errefelé, úgyhogy beszélek magamban tovább- lehet, hogy el kellene mondanom neki, hogy mi a helyzet?! De lehet, hogy ő inkább kínosnak érzi a helyzetet, mintsem romantikusnak... Na jó, ne agyalj csak tedd meg. Mond el neki! - betrappolok a fürdőbe, és megmosom a szemem, majd egy kis arc ápolót kenek rá, ami szinte rögtön eltünteti a sírás nyomokat.
Jerod szobája felé veszem az irányt és bekopogok, ami inkább dörömbölésnek sikerül. Jerod hangját hallom, gondolom azt kiabálja, hogy szabad, de alig érteni. Benyitok. Jerod éppen a pólóját veszi fel és megvillan kockás hasa. Felém fordul és látszik rajta, hogy meglepődik, de aztán végül elmosolyodik, amitől én meg elpirulok. Leül az ágyára és int, hogy üljek mellé. Egy picit habozok, mert zavarba jövök, de végül leülök. Egy darabig csendben ülünk és én el is felejtem, hogy miért is jöttem és csak bámulok a szép kék szemébe. Végül ő töri meg a csendet:
- Nos, mi újság? - kérdezi, mire én megint elpirulok, mert én jöttem át és végül csak bámultam.
- Én... csak...- hebegek, mint akinek elment a maradék józan esze is. Jerod meg csak néz rám. Szép kék szemei kérdően bámulnak rám. Mit csinálok itt? Mit akarok neki mondani? Hogy szerelmes vagyok belé és nem akarok ellene harcolni? Ezt nyilván nem mondhatom... vagy igen? - én azt akartam mondani, hogy mindjárt vacsora és ha akarsz egyél velünk... - kamuzom. Mondjuk az is igaz, hogy mindjárt vacsora, de... Ahhh.. Miért ilyen nehéz elmondani neki? Valahogy az az érzésem, hogy túlbonyolítom az egészet. Egyszerűbb lenne kimondani és elszaladni utána, mint hogy gondosan megtervezem, aztán majd jól beégek. Jerod remélem azért elhitte a mesémet a vacsiról és nem lát át rajtam.
- Csak ezért jöttél ide? - közelebb hajol és mélyen a szemembe néz - A vacsora miatt? - sosem voltam túl meggyőző színésznő és hazudni sem tudtam jól. Persze három nap alatt még kitanulhatom. Az interjúk során úgy is kamuznom kell és ehhez elengedhetetlen egy kis színészi jártasság. Megint elkalandoztam. Ez az én bajom. Állandóan álmodozom és közben nem figyelek a körülöttem folyó eseményekre.
Jerod még mindig elég közel van, hogy jól láthassa mennyire elpirultam, de most már egy kicsit elbizonytalanodik. - A kézfogásról van szó? - szegezi újra nekem a kérdést. Persze, hogy arról. Azóta csak ez jár a fejemben, de minden rossznak van valami jó oldala. Nem agyalok a rám váró szörnyűségekre. Mivel úgysem tudom átverni, mert minden tükröződik közvetlenül az arcomról, ezért bólintok, hogy arról. A kézfogásról, amit én észre sem vettem. A kézfogásról, ami bárki másnak feltűnhetett, de én mégsem érzékeltem. A kézfogásról, ami most a legfontosabb dolog az életemben és ennek őszintén örülök.
Jerod meg sem lepődik vagy ha igen elég jól leplezi. Mintha a megkönnyebbülés jeleit vélném felfedezni, de ezt is gyorsan letörli és kihívó ábrázatot ölt. Rám kacsint és kacéran vigyorogva mondja:
- Akkor majd vacsi után találkozunk- és ezzel kimegy a szobából, annak ellenére, hogy ez az ő szobája. Gondolom az étkezőbe megy. Én meg csak ott ülök és elképedve bámulom az ajtót, ahol távozott. Próbálom mérlegelni, hogy szórakozik csak velem vagy komolyan beszélt.
Végül azt láttam a legjobbnak, ha kimegyek enni. Jerod engem bámult, de én próbáltam kerülni a tekintetét. Ezt azzal indokoltam magamban, hogy a kaja eltereli a figyelmem. Lassan kaptam be és rágtam meg a falatokat, de ezzel minden tekintetet magamhoz vonzottam.
- Igazán csodálatosak voltak a ruhák - próbálok bekapcsolódni a beszélgetésbe. - Nem igen látni ilyen nagyszerű darabokat. Ti magatok terveztétek vagy kaptatok segítséget? - kérdezem. Lehet, hogy a bókjaim eltúlzottnak és nem valami őszintének hatnak, de a kapitóliumi emberek ezzel nem sokat törődnek. Túl nagy- képűek, hogy azon agyaljanak, hogy őszinte-e a vélemény. A témáról naphosszat tudnának fecsegni a stylistok. Mondjuk ezután nem igen mondok semmit csak akkor, amikor valaki személyesen hozzám intézi a kérdését. A vacsora hamar véget ér bármennyire is akarom, hogy hosszabb legyen.
Azt mondjuk nem tudnám megmagyarázni, hogy miért akarom, amikor nem rég még a kézfogásról álmodoztam, ami most megismétlődhet.
Jerod békén hagy. Biztos észre vette, hogy kerülöm a szemkontaktust vacsora közben és tudomásul vette, hogy nekem ehhez idő kell. Bemegyek a szobába, de nem telik bele tíz perc sem már is rám tör a klausztrofóbia. Kirohanok a nappaliba, ahol Peeta a bevonulás ismétlését nézi. Eszméletlen jól festünk. Főleg Jerod...
Lehuppanok Peeta mellé a kanapéra. Ő kedvesen rám mosolyog.
- Peeta, kérdezhetek valamit? - kérdezem, mert most tűnik fel, hogy a hírek szerint ő nem támogatta a viadal megrendezését, de mégis mentor és érdekel mi az oka ennek.
- Persze. Kérdezz bármit. - mondja magabiztosan.
- Nos, miért vállaltad a mentori szerepet? Mi úgy tudtuk ellenezted a... - félbe szakít
- Igen valóban elleneztem, de tudod Katniss miatt. Ő kért meg rá, hogy vállaljam a mentorságot. Eléggé meggyőző tud lenni. - mondja, bár szerintem a meggyőzőség róla jobban elmondható. - És amúgy is kellett valaki, aki vigyáz rátok - mondja, majd feláll és kisétál, még a sarokról visszakiált - Jó éjszakát!
Holnap kezdődnek a kiképzések. Jobb, ha alszom egy kicsit, mielőtt szembe néznék azzal, amivel eddig nem mertem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése