A tizenharmadik körzet teljes egészében a föld alá épült. Csak néhány házat építettek még ki a felszínen. De ezek koránt sem azok a kényelmes és modern házak, amiben mi éltünk. Néhány gazdagabb polgár ugyan építettet a kapitóliumihoz hasonló házat, de még ezek is csak tömb házak, amiben több száz ember is kényelmesen elfér.
Engem egy fehér falú teljesen üres szobába vezéreltek. A szobában csak egy kanapé van és mint a vonaton, ennek a szobának sincs ajtaja. Végül megnyílik az egyik fal és egy ránézésre ismeretlen arc lép be rajta, de ahogy jobban megnézem emlék képek ugranak be. Borsózöld bőre és mosolygós, pufók arca nyugtatóan hat rám. - Szia, Oktavia vagyok. Te meg biztos Lia - köszön nekem és közben helyet foglal a kalapén, majd int nekem, hogy üljek le. - Ugyan a Tizenharmadikban nem akkora a kényelem, mint a Kapitóliumban, de az emberek sokkal közvetlenebbek. Hidd el, mindent meg fognak tenni, hogy a szállás és a kiképző központ a lehető legmodernebb felszereléssel legyen ellátva. - erről a szövegről az jut eszembe, hogy úgy hangzik, mintha betanították volna neki.
Egy ideig hallgatunk és én a padlót bámulom. Hogy jutottam idáig? Még el se kezdtük a viadalt, de én már a halálomat képzelem. Annyiféle halált láttam az évek során... Szomjan halhatok, elfertőződnek a sebeim. És akkor harcról még szó sem esett. Mire feleszmélek megint azon agyalok, hogy hogy mászhatnék ki ebből az egészből. Felnézek. Muszáj tetszenem nekik. Láttam a viadalokat. Támogatók nélkül nem megyek semmire. Azt sem tudom idén lesznek egyáltalán támogatók.
Oktavia aggodalmasan néz rám. Zavarba jövök.
- Én.. csak, elgondolkodtam - dadogom, Oktavia bólint, hogy semmi baj. - Mire gondoltál, a ruhát illetően? - kérdezem zavartan.
- Hát, tudod én úgy gondoltam, hogy követem a példaképem, Cinna stílusát. De mivel a tűz mégis csak az ő védjegye, arra gondoltam - ekkor elgondolkozik. Láttam Cinna ruháit. A lángoló ruhák mindenkinek felkeltette az érdeklődését, de nem vagyok benne biztos, hogy fel mernék venni olyat. - legyen inkább meglepetés - folytatja végül Oktavia, majd sejtelmesen rám kacsint.
Hirtelen kinyílik egy ajtó, amit eddig észre sem vettem. Az ajtón túl Jerod és a stylisztja várakozik, akit Oktavia Flaviusnak szólít. Jerod egy szál köntösben álldogál és látszik rajta, hogy zavarja. Most tűnik fel, hogy én sem vagyok vastagabban öltözve. Oktavia és Flavius egy ideig társalognak valamiről, majd átvezetnek minket egy harmadik terembe, ahol két ruha várakozik. A bal oldali az enyém. Egy türkiz kék báli ruha, amit első ránézésre apró csillámok díszítenek. Alulról felfelé haladva egyre több és több csillám van a ruhán és a mell résznél már nem is látni magát. Ahogy közelebb megyek észre veszem, hogy nem csillámok díszítik a ruhát, hanem porszemnyi hópelyhek. Jerod ruhája is kék, bár nála mellőzték a csillogást és az övéhez egy sötétebb köpeny is tartozik.
- Nahát - csúszik ki a számon, majd helyesbíteni akarok, de észre veszem, hogy Jerod is olyan elképedten néz, mint én. Oktavia kuncogni kezd és leveszi a ruhát az állványáról. Egy picit nehezebb, mint amire számítottam, a hópelyhek biztos sokat nyomnak. Jerod és Flavius is elmentek átöltözni. Oktavia egy olyan magassarkút is hozott a ruhához, ami üvegből van. A hajamba egy szintén üvegből készült rózsát tett és még ezüst csillám port szórt rá. A végeredmény lélegzet elállító volt. A tükörbe nézve mintha nem is saját magamat látnám. Otthon én nem nagyon követtem a divatot, mert nem voltunk annyira jó módúak. Főleg Bianka egyik-másik ruháját hordtam. Persze voltak saját ruháim is, de azokat csak születés napokon, ünnepségeken hordtam.
- Van még egy meglepetésem - kacsint rám Oktavia. Majd felsegít a szekérre. A maga fekete, de van benne egy olyan ragyogás, ami azt a hatást kelti mintha átlátszó lenne. A lovaink fehérek, mint a hó - nem természetes színűek. Gondolom be vannak festve.
Bejön Jerod. Nagyon jól áll neki a jelmez, főleg, hogy a póló egy kicsit bőbb, mint amilyennek a próbabábún nézett ki. A haja nincs belőve, hanem inkább a kócos jelzőt találnám a legmegfelelőbbnek rá. Amikor meglát, mintha meghökkenne, vagy inkább le van nyűgözve? Egy pillanat múlva eszmélek csak rá, hogy még mindig bámulom, így gyorsan elkapom a tekintetem. Amikor odaérnek hozzánk Flavius két üvegből készült koronát rak a fejünkre.
Meghallom Panem himnuszát és elindul az első kocsi. Mivel mi a "hatos körzetből" jöttünk, ezért még egy picit várnunk kell az indulásra. Végül Peeta is megérkezik. Biztos tudott a jelmez tervről, mert nem tartom valószínűnek, hogy véletlenül visel kék ruhát.
- Hé, észbontóan néztek ki! - jelenti ki lelkesen, majd Oktaviához és Flaviushoz fordul és lehalkítja a hangját- Cinna nagyon büszke lenne rátok.- Erre Oktavia sírva fakad. Flaviuson is látszik, hogy erőlködik, nehogy ő is elpityeredjen. Hirtelen elfog a bűntudat, aminek alapja nincsen ugyan, de nagyon sajnálom őket. Mivel Snow elnök ölette meg és a családom pedig mindig is jó viszonyt ápolt az elnökkel és már az ájulás környékez, ha csak arra gondolok, hogy az az ember, aki a karácsonyi partikon mikulásnak öltözött, amikor kicsi voltam, az az ember felelős sok ember haláláért, akik talán nem is követtek el bűnt.
Hirtelen megindul alattunk a kocsi. Hányingerem van. Nagyon izgulok. Mi lesz, ha nem sikerül felkeltenünk az érdeklődésüket? Mi lesz, ha utálni fogják a havas szerkónkat, mert a volt elnökre emlékezteti őket? Mi lesz, ha nem sikerül támogatókat szereznünk? Behunyom a szemem.
Emlék képek villannak fel, de egy képet nem tudok hová tenni. Egy kócos kék szemű kisfiú ül mellettem az órán. Én Novával beszélgetek. Valahonnan ismerem ezt a kisfiút. Valahonnan nem is messziről. A kisfiú, aki mellettem ült, most itt áll a szekéren és már felvette a legsármosabb vigyorát.
Kinyitom a szemem. Jerod rémülten pislog. Azt hiszem le is estem volna a szekérről. Most fél karjával átöleli a csípőmet. Egy picit elfordulok, hogy a fiú minél kevésbé lássa, hogy elpirultam. A kocsi gyorsulni kezd és már ki is fordult a kapun, ami eddig elválasztott a néző közönségtől. Jerod nem ereszt el és én ettől egy kicsit megnyugszom. Mosolygok és integetek. Hirtelen hideg bizsergést érzek a lábamnál. Felpillantok az egyik kivetítőre, ami minket mutat. Lélegzet elállítóan nézünk ki: széles sávban szórjuk magunk után a hópelyheket. A tömeg a nevünket kiáltozza. Valamiért a kapitóliumiakra hasonlítanak, most, hogy mi vagyunk műsoron.
Engem egy fehér falú teljesen üres szobába vezéreltek. A szobában csak egy kanapé van és mint a vonaton, ennek a szobának sincs ajtaja. Végül megnyílik az egyik fal és egy ránézésre ismeretlen arc lép be rajta, de ahogy jobban megnézem emlék képek ugranak be. Borsózöld bőre és mosolygós, pufók arca nyugtatóan hat rám. - Szia, Oktavia vagyok. Te meg biztos Lia - köszön nekem és közben helyet foglal a kalapén, majd int nekem, hogy üljek le. - Ugyan a Tizenharmadikban nem akkora a kényelem, mint a Kapitóliumban, de az emberek sokkal közvetlenebbek. Hidd el, mindent meg fognak tenni, hogy a szállás és a kiképző központ a lehető legmodernebb felszereléssel legyen ellátva. - erről a szövegről az jut eszembe, hogy úgy hangzik, mintha betanították volna neki.
Egy ideig hallgatunk és én a padlót bámulom. Hogy jutottam idáig? Még el se kezdtük a viadalt, de én már a halálomat képzelem. Annyiféle halált láttam az évek során... Szomjan halhatok, elfertőződnek a sebeim. És akkor harcról még szó sem esett. Mire feleszmélek megint azon agyalok, hogy hogy mászhatnék ki ebből az egészből. Felnézek. Muszáj tetszenem nekik. Láttam a viadalokat. Támogatók nélkül nem megyek semmire. Azt sem tudom idén lesznek egyáltalán támogatók.
Oktavia aggodalmasan néz rám. Zavarba jövök.
- Én.. csak, elgondolkodtam - dadogom, Oktavia bólint, hogy semmi baj. - Mire gondoltál, a ruhát illetően? - kérdezem zavartan.
- Hát, tudod én úgy gondoltam, hogy követem a példaképem, Cinna stílusát. De mivel a tűz mégis csak az ő védjegye, arra gondoltam - ekkor elgondolkozik. Láttam Cinna ruháit. A lángoló ruhák mindenkinek felkeltette az érdeklődését, de nem vagyok benne biztos, hogy fel mernék venni olyat. - legyen inkább meglepetés - folytatja végül Oktavia, majd sejtelmesen rám kacsint.
Hirtelen kinyílik egy ajtó, amit eddig észre sem vettem. Az ajtón túl Jerod és a stylisztja várakozik, akit Oktavia Flaviusnak szólít. Jerod egy szál köntösben álldogál és látszik rajta, hogy zavarja. Most tűnik fel, hogy én sem vagyok vastagabban öltözve. Oktavia és Flavius egy ideig társalognak valamiről, majd átvezetnek minket egy harmadik terembe, ahol két ruha várakozik. A bal oldali az enyém. Egy türkiz kék báli ruha, amit első ránézésre apró csillámok díszítenek. Alulról felfelé haladva egyre több és több csillám van a ruhán és a mell résznél már nem is látni magát. Ahogy közelebb megyek észre veszem, hogy nem csillámok díszítik a ruhát, hanem porszemnyi hópelyhek. Jerod ruhája is kék, bár nála mellőzték a csillogást és az övéhez egy sötétebb köpeny is tartozik.
- Nahát - csúszik ki a számon, majd helyesbíteni akarok, de észre veszem, hogy Jerod is olyan elképedten néz, mint én. Oktavia kuncogni kezd és leveszi a ruhát az állványáról. Egy picit nehezebb, mint amire számítottam, a hópelyhek biztos sokat nyomnak. Jerod és Flavius is elmentek átöltözni. Oktavia egy olyan magassarkút is hozott a ruhához, ami üvegből van. A hajamba egy szintén üvegből készült rózsát tett és még ezüst csillám port szórt rá. A végeredmény lélegzet elállító volt. A tükörbe nézve mintha nem is saját magamat látnám. Otthon én nem nagyon követtem a divatot, mert nem voltunk annyira jó módúak. Főleg Bianka egyik-másik ruháját hordtam. Persze voltak saját ruháim is, de azokat csak születés napokon, ünnepségeken hordtam.
- Van még egy meglepetésem - kacsint rám Oktavia. Majd felsegít a szekérre. A maga fekete, de van benne egy olyan ragyogás, ami azt a hatást kelti mintha átlátszó lenne. A lovaink fehérek, mint a hó - nem természetes színűek. Gondolom be vannak festve.
Bejön Jerod. Nagyon jól áll neki a jelmez, főleg, hogy a póló egy kicsit bőbb, mint amilyennek a próbabábún nézett ki. A haja nincs belőve, hanem inkább a kócos jelzőt találnám a legmegfelelőbbnek rá. Amikor meglát, mintha meghökkenne, vagy inkább le van nyűgözve? Egy pillanat múlva eszmélek csak rá, hogy még mindig bámulom, így gyorsan elkapom a tekintetem. Amikor odaérnek hozzánk Flavius két üvegből készült koronát rak a fejünkre.
Meghallom Panem himnuszát és elindul az első kocsi. Mivel mi a "hatos körzetből" jöttünk, ezért még egy picit várnunk kell az indulásra. Végül Peeta is megérkezik. Biztos tudott a jelmez tervről, mert nem tartom valószínűnek, hogy véletlenül visel kék ruhát.
- Hé, észbontóan néztek ki! - jelenti ki lelkesen, majd Oktaviához és Flaviushoz fordul és lehalkítja a hangját- Cinna nagyon büszke lenne rátok.- Erre Oktavia sírva fakad. Flaviuson is látszik, hogy erőlködik, nehogy ő is elpityeredjen. Hirtelen elfog a bűntudat, aminek alapja nincsen ugyan, de nagyon sajnálom őket. Mivel Snow elnök ölette meg és a családom pedig mindig is jó viszonyt ápolt az elnökkel és már az ájulás környékez, ha csak arra gondolok, hogy az az ember, aki a karácsonyi partikon mikulásnak öltözött, amikor kicsi voltam, az az ember felelős sok ember haláláért, akik talán nem is követtek el bűnt.
Hirtelen megindul alattunk a kocsi. Hányingerem van. Nagyon izgulok. Mi lesz, ha nem sikerül felkeltenünk az érdeklődésüket? Mi lesz, ha utálni fogják a havas szerkónkat, mert a volt elnökre emlékezteti őket? Mi lesz, ha nem sikerül támogatókat szereznünk? Behunyom a szemem.
Emlék képek villannak fel, de egy képet nem tudok hová tenni. Egy kócos kék szemű kisfiú ül mellettem az órán. Én Novával beszélgetek. Valahonnan ismerem ezt a kisfiút. Valahonnan nem is messziről. A kisfiú, aki mellettem ült, most itt áll a szekéren és már felvette a legsármosabb vigyorát.
Kinyitom a szemem. Jerod rémülten pislog. Azt hiszem le is estem volna a szekérről. Most fél karjával átöleli a csípőmet. Egy picit elfordulok, hogy a fiú minél kevésbé lássa, hogy elpirultam. A kocsi gyorsulni kezd és már ki is fordult a kapun, ami eddig elválasztott a néző közönségtől. Jerod nem ereszt el és én ettől egy kicsit megnyugszom. Mosolygok és integetek. Hirtelen hideg bizsergést érzek a lábamnál. Felpillantok az egyik kivetítőre, ami minket mutat. Lélegzet elállítóan nézünk ki: széles sávban szórjuk magunk után a hópelyheket. A tömeg a nevünket kiáltozza. Valamiért a kapitóliumiakra hasonlítanak, most, hogy mi vagyunk műsoron.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése