A gondolatba, hogy egy éve még én is ott ordibáltam a kiválasztottak nevét a nézőtéren, összeborzongok. Soha nem gondolkoztam, hogy milyen lehet benn lenni az arénában. Vagy, hogy hogyan élnek a körzetekben lakó gyerekek. Ez az egész, olyan volt mint egy divat hóbort. A lány, aki kiabálva ünnepelte a kedvenc kiválasztottjait megszűnt létezni. Felváltotta egy lány, aki összeesett a sorsoláson és Lia Moor persze kapott az alkalmon. Miért is ne? Lehet, hogy én is ezt tettem volna. Persze gyáva dolog, de a kapitóliumi gyerekek nincsenek ehhez hozzászokva és akár a saját nevüket is letagadják. Mondjuk nincs nagyon értelme mentegetnem a lány. Amit tett az egyszerre volt zseniális és borzalmas.
Hirtelen fékezni kezd a vonat. Megérkeztünk a Tizenkettedikbe? Amilyen gyorsan csak tudok kicaplatok az étkezőbe, még arra sem veszem a fáradságot, hogy felvegyek egy papucsot. Érdekel, hogy kinek áll szándékában megmenteni az életünket. Valószínű, hogy Jerodnak is ugyanez járhatott a fejében. Egy szál alsógatyában álldogál a folyosón és bámészkodik az ablakon. Átfut az agyamon, hogy megszólítom, de inkább lábujjhegyen próbálok elosonni mögötte. Viszont a lopakodás sosem tartozott az erősségeim közé, Jerod egy-kettőre észrevesz.
- Lia, miért szaladtál el tegnap? - kérdezi felém fordulva. Egy picit zavarba jövök a fiú hiányos öltözete miatt, de aztán végül válaszolok.
- Hát nem éreztem jól magam, mert tudod... - fogalmam sincs mit mondjak Arra jutok, hogy az lesz a legjobb, ha témát váltok - Tudod már ki a mentorunk? - a fiú valószínűleg észreveszi, hogy nem tudom mit feleljek a kérdésre, ezért nem forszírozza.
- Hááát... Én annak örülnék a legjobban... mondjuk ha Katnisst vagy Haymichet kapnánk. Valamelyik tizenkettest fogjuk az biztos. - bólintok majd tovább megyek, de ő sem marad, hanem követ engem. Az étkezőbe megyünk, ahol ott ül Koraline és az újdonsült mentorunk.
- Áhh! Gyertek üljetek le! - csicsergi Koraline és a két üres székre mutat. Hol a mentorra, hol Jerod fancsali képére vetem a pillantásom. Peeta szélesen elmosolyodik.
- Lia és Jerod ugye? - kérdezi, mire mind a ketten bólintunk. Én őszintén örülök, hogy Peeta lett a mentorunk, bár nem hiszem, hogy önszántából vállalta el. Biztos vagyok benne, hogy nem támogatta a viadal megrendezését. Két éve teljesen lenyűgözött a szerelmük. Peetáról lerítt, hogy nagyon szereti Katnisst. A kapitóliumban voltak néhányan - gondolom köztük Jerod is - akik nem tartották igazi győztesnek Peetát, úgymond "potyautasnak" nevezték, mivel Katniss segítségére szorult. Szerintem ezek a vádak, ugyan alátámasztottak, mégsem érzem a teljes jogosságukat. Peeta nem azért nem próbálta megnyerni a viadalt, mert nem tudta volna, hanem azért, mert Katniss életét jobban féltette. Megpróbálom elképzelni, hogy milyen lehet, ha el kell döntenem, hogy ki éljen. Én vagy az, akit a világon a legjobban szeretek. Beleborzongok a tudatba, hogy valószínűleg nem magamat választanám. Ezzel bizonyára felhívtam magamra a figyelmet, mert azt veszem észre, hogy minden tekintet rám szegeződik. Jerod kérdően felhúzza a szemöldökét.
- Én, csak azon gondolkodtam mikor érünk oda... - hadarom. Csoda ha értették amit mondtam.
- Óh, ne izgulj! Mindjárt ott vagyunk. - mondja Koraline. Ez a válasz - ha tényleg erre gondoltam volna - nem olyasmi, amitől megnyugodnék. Zavartan tömöm magamba a szalonnás tojást.
Mire végzik mindenki a reggelivel, egy vasút állomásra gördülünk be. Az állomás tömve van az emberekkel, akik felváltva éljeneznek és fújolnak. Azt mondjuk nem értem, hogy miért fújolnak, ha ők akarták, hogy legyen - ahogy a lázadók nevezték - egy utolsó "jelképes" viadal. Sajnos erről az egészről nem a gyerekek döntenek és sem a lázadók gyerekei, sem a kapitólium gyerekei nem tehettek semmiről, és a végén mégis ők húzták a rövidebbet.
Mielőtt leszállnánk, eszembe jut a masni. Visszarohanok és kutatni kezdek. Megtalálom az egyik fiókba, az élére hajtogatott ünneplőruhám mellett. A ruhát ott hagyom, csak a masnit viszem el. Ha a viadalon meghalok, úgyis abban a ruhában fognak visszaküldeni. Ezeket a gondolatokat ki kéne vernem a fejemből és optimistának kéne lennem, de mivel tudatában vagyok a fizikai készségeimnek, ezért ez valahogy nem megy.
Annyira elmélyedek a gondolataimba, hogy észre sem veszem, hogy már a szépségközpontban vagyok. Mivel a kapitóliumban mindenki sokat törődött a külsővel, ezért nem időzök egy órát sem itt. Hamarosan találkozom a stylistommal és aztán jön a bevonulás...
Hirtelen fékezni kezd a vonat. Megérkeztünk a Tizenkettedikbe? Amilyen gyorsan csak tudok kicaplatok az étkezőbe, még arra sem veszem a fáradságot, hogy felvegyek egy papucsot. Érdekel, hogy kinek áll szándékában megmenteni az életünket. Valószínű, hogy Jerodnak is ugyanez járhatott a fejében. Egy szál alsógatyában álldogál a folyosón és bámészkodik az ablakon. Átfut az agyamon, hogy megszólítom, de inkább lábujjhegyen próbálok elosonni mögötte. Viszont a lopakodás sosem tartozott az erősségeim közé, Jerod egy-kettőre észrevesz.
- Lia, miért szaladtál el tegnap? - kérdezi felém fordulva. Egy picit zavarba jövök a fiú hiányos öltözete miatt, de aztán végül válaszolok.
- Hát nem éreztem jól magam, mert tudod... - fogalmam sincs mit mondjak Arra jutok, hogy az lesz a legjobb, ha témát váltok - Tudod már ki a mentorunk? - a fiú valószínűleg észreveszi, hogy nem tudom mit feleljek a kérdésre, ezért nem forszírozza.
- Hááát... Én annak örülnék a legjobban... mondjuk ha Katnisst vagy Haymichet kapnánk. Valamelyik tizenkettest fogjuk az biztos. - bólintok majd tovább megyek, de ő sem marad, hanem követ engem. Az étkezőbe megyünk, ahol ott ül Koraline és az újdonsült mentorunk.
- Áhh! Gyertek üljetek le! - csicsergi Koraline és a két üres székre mutat. Hol a mentorra, hol Jerod fancsali képére vetem a pillantásom. Peeta szélesen elmosolyodik.
- Lia és Jerod ugye? - kérdezi, mire mind a ketten bólintunk. Én őszintén örülök, hogy Peeta lett a mentorunk, bár nem hiszem, hogy önszántából vállalta el. Biztos vagyok benne, hogy nem támogatta a viadal megrendezését. Két éve teljesen lenyűgözött a szerelmük. Peetáról lerítt, hogy nagyon szereti Katnisst. A kapitóliumban voltak néhányan - gondolom köztük Jerod is - akik nem tartották igazi győztesnek Peetát, úgymond "potyautasnak" nevezték, mivel Katniss segítségére szorult. Szerintem ezek a vádak, ugyan alátámasztottak, mégsem érzem a teljes jogosságukat. Peeta nem azért nem próbálta megnyerni a viadalt, mert nem tudta volna, hanem azért, mert Katniss életét jobban féltette. Megpróbálom elképzelni, hogy milyen lehet, ha el kell döntenem, hogy ki éljen. Én vagy az, akit a világon a legjobban szeretek. Beleborzongok a tudatba, hogy valószínűleg nem magamat választanám. Ezzel bizonyára felhívtam magamra a figyelmet, mert azt veszem észre, hogy minden tekintet rám szegeződik. Jerod kérdően felhúzza a szemöldökét.
- Óh, ne izgulj! Mindjárt ott vagyunk. - mondja Koraline. Ez a válasz - ha tényleg erre gondoltam volna - nem olyasmi, amitől megnyugodnék. Zavartan tömöm magamba a szalonnás tojást.
Mire végzik mindenki a reggelivel, egy vasút állomásra gördülünk be. Az állomás tömve van az emberekkel, akik felváltva éljeneznek és fújolnak. Azt mondjuk nem értem, hogy miért fújolnak, ha ők akarták, hogy legyen - ahogy a lázadók nevezték - egy utolsó "jelképes" viadal. Sajnos erről az egészről nem a gyerekek döntenek és sem a lázadók gyerekei, sem a kapitólium gyerekei nem tehettek semmiről, és a végén mégis ők húzták a rövidebbet.
Mielőtt leszállnánk, eszembe jut a masni. Visszarohanok és kutatni kezdek. Megtalálom az egyik fiókba, az élére hajtogatott ünneplőruhám mellett. A ruhát ott hagyom, csak a masnit viszem el. Ha a viadalon meghalok, úgyis abban a ruhában fognak visszaküldeni. Ezeket a gondolatokat ki kéne vernem a fejemből és optimistának kéne lennem, de mivel tudatában vagyok a fizikai készségeimnek, ezért ez valahogy nem megy.
Annyira elmélyedek a gondolataimba, hogy észre sem veszem, hogy már a szépségközpontban vagyok. Mivel a kapitóliumban mindenki sokat törődött a külsővel, ezért nem időzök egy órát sem itt. Hamarosan találkozom a stylistommal és aztán jön a bevonulás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése